Az internetadó ellen tüntettek Pécsen is

2014. október 27., hétfő 06:35

netado-tuntetes-pecs1-400-1414388025.jpgBudapest-Pécs, 2014. október 27. - Az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója tegnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetésen. Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban - Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian - is tüntettek.

A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak - hangoztatta a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt. A tüntetés kezdetekor a szervezők lejétszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus egy 2008-as sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését.

 

A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra "haladékot adnak a kormánynak", hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak. Gulyás Balázs azt mondta: "a korrupt adóhatóságnak" és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó.

 

A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, "lábon lövik a gazdaságot" és több ezer munkahelyet veszélyeztetnek - vélekedett. A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból - jelentette ki a tüntetés szervezője. A demonstráción többen Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek. A téren transzparens is feltűnt, az egyiken volt olvasható, hogy "bűnözőknek nem adózunk".

hirdetés

 

Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy - tiltakozásuk jeléül - a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél. Ezután a résztvevők - egy "nem a netadóra" feliratú molinó mögött - elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy - a korábban jelzetteknek megfelelően - a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé. A tömeg - rendőri biztosítás mellett - a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy "nem hagyjuk!", illetve "Orbán, takarodj!".

 

netado-tuntetes-pecs2-1414388111.jpg

 

Pécsen, a Széchenyi térre szervezett tüntetés résztvevői előtt felszólalók az internetadó bevezetését átgondolatlan, dilettáns lépésnek nevezték.    Úgy vélték: az új adó nehezíteni fogja az információhoz való hozzáférést, a legújabb tudományos eredmények megismerését, sérti a szólás- és információszabadságot, valamint az esélyegyenlőség elvét.

 

Miskolcon a budapesti kezdeményezéshez kapcsolódva gyűltek össze a Városház téren, hogy az internetadó bevezetése ellen tiltakozzanak. A felszólalók pártpolitika-menteségüket hangsúlyozták.

 

Az MTI-hez korábban eljuttatott közlemények szerint a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közül támogatja a demonstrációt az LMP, az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is. Ugyancsak részvételre buzdított az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006. A kezdeményezés mellett állt ki a Liga Szakszervezetek. Az internetadó ellen felemelte szavát a Pedagógusok Szakszervezete is. Szakmai szervezetek szintén tiltakoztak az internetadó terve ellen, köztük a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület.

 

A parlamentnek kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán kijelentette, a kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását.

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán egyeztetett a távközlési szolgáltatók képviselőivel, a találkozóról kiadott közlemény szerint a miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20-25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés. Az egyeztetésen a miniszter jelezte, hogy készek a szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételére, és arra van is mód a törvény parlamenti elfogadásáig.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkek

Gazdaság- és szolgáltatásfejlesztésre kap 600 millió forintnyi támogatást negyvenegy dél-baranyai szervezet a LEADER-programban. Az erről szóló határozatokat Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő és Hargitai János baranyai kormánymegbízott adta át Siklóson.

pepita-szalagatvagas-mti-soki-tamas400-1384538223.jpgNemcsak a Balokány-liget újult meg, hanem az egykori, igen népszerű Pepita épülete is. A hajdani diszkóból közösségi központot alakított ki a város - erre mintegy 40 millió forint pályázati pénzt nyertek. A kétszintes, tetőteraszos épületben több tucatnyi érdekes és hasznos programmal, tanácsadással és szabadidős lehetőségekkel várják mostantól a pécsieket.

szobrok-harkany400-1387778951.jpgA városi értékek megismerése köré szervezett szemléletformáló akciót december közepén a Harkányi Turisztikai Desztinációs Menedzsment. A harkányi lakosokat, iskolásokat és a szabadságukat töltő vendégeket a város köztéri szobrainak történetét, jelentőségét bemutató, parkban tett sétával, előadással és forró itallal várták.