A Zsolnay kapcsolatrendszerén keresztül értékesítene az új céh

2013. augusztus 30., péntek 07:05

Tegnap megalakult a Zsolnay Céh Pécsen. A szervezet célja, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra és kézművesek együttműködése révén támogassa magas minőségű kézműves termékek hazai és nemzetközi piacra jutását.

Vajda László, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója csütörtöki pécsi sajtótájékoztatójukon elmondta: a gyár, a Kreatív Ipari Klaszter és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott céh a Zsolnay kapcsolatrendszerét felhasználva segíti elő az áruk értékesítését, melyek közül a legjobbak bekerülhetnek a manufaktúra termékei közé.

hirdetés

 

Hangsúlyozta: a tagságra pályázni kell, olyan kézműves vállalkozók jelentkezését várják, akik a klasszikus kézműves mesterségek valamelyikét űzik és magas minőségű termékeikkel hozzá tudnak járulni a Zsolnay márkanév ismertségének növeléséhez. "A beérkező pályázatokat szakértő zsűri bírálja el" - tette hozzá.
   

Vajda László szólt arról, hogy első körben helyi kézművesek jelentkezésére számítanak, de nem zárják ki, hogy a céhnek lesznek az ország más részein és külföldön tevékenykedő tagjai is. Indoklása szerint a céh megalapításának ötlete abból a gondolatból származik, hogy a kézműves munka elengedhetetlenül fontos a tömegtermeléssel szemben, illetve bíznak abban, hogy az ezt művelők is képesek érvényesülni a piacon.
   

Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke arról szólt, hogy a céh leendő kézműves tagjai előtt nagy lehetőség kínálkozik, hiszen a Zsolnaynak köszönhetően az áruik külföldre is eljuthatnak. Úgy vélte: az érintettek számára mindez nagy felelősséget jelent, és arra sarkallja őket, hogy tartósan magas minőséget produkáljanak.
   

Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára arra mutatott rá, hogy a kamara azért vett részt a céh alapításában, mert a gazdaság fejlesztésének egyik lehetőségét az erőforrások koncentrálásában látja.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

mikulasfutas-2013-1386104001.jpgVidám közösségi programra, mikulásjelmezben futásra hív diákokat, családokat, magánszemélyeket a Szemem Fénye Alapítvány. Az indulók jelenlétükkel és részvételi díjuk befizetésével a pécsi Dóri Házat, Magyarország első gyermekhospice házát támogatják.

bolenyborju1-400-mti-soki-tamas-1400042382.jpgPécs, 2014. május 14. - Amerikaibölény-borjú látta meg a napvilágot a felújítás és fejlesztés miatt átmenetileg zárva tartó állatkertben.

buszbaleset-m60-mti-400-1391870029.jpgKolozsvár, 2014. február 8. - Székelyföldi kirándulásra indultak annak a román rendszámú autóbusznak az utasai, amelyik péntek este szenvedett balesetet az M6/M60-as autópályán - tudta meg az MTI a buszt működtető romániai cég név nélkül nyilatkozó illetékesétől.