Szomszédünnep és kertmozi: nyit a Lakits Villa Klub

2013. május 28., kedd 17:11

lakits-1369754215.jpg

Családi programokkal, nyári kertmozival, zenés sorozattal, és nonprofit szervezeteknek szóló pályázattal várja közönségét a pécsi Lakits Villa irodaház.

A március végén megnyílt Lakits Villa a közérdeklődésre való tekintettel havonta több alkalommal, különböző apropóból nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az egész éves rendezvénysorozat a Lakits Villa Klub égisze alatt valósul meg.

 

A Pécs2010 Európa kulturális Főváros programban indított Szomszédünnephez a tervezetthez képest új időpontban,  június 8-án, szombaton a Lakits Villa is csatlakozik: a batyus délután keretében meghívja bérlőit, szomszédjait, az épület iránt érdeklődőket. Délután fél négytől gyerekprogramok, a Hamvas Kert nyuszi simogatója, 16 és 18 órakor háztörténeti séta várja az érdeklődőket. 20:30-tól pedig Pécs idei első kertmozi előadása látható az udvarban, egy örök klasszikussal, az Indul a bakterház című filmmel. A kertmozi nem egyszeri alkalom lesz a nemrég megújult műemlék épület udvarán. A nyár folyamán összesen öt alkalommal jelentkezik majd Bud Spencertől “Kincs, ami nincs” vígjátékától Soós Imre Ludas Matyijáig. A belépés a tulajdonosok szándéka szerint ingyenes lesz, vagy csupán jelképes összegbe kerül majd.

hirdetés

 

A pécsi nyári hangulatokat a villa zenei programsorozattal is színesebbé kívánja tenni. A száz éves fák árnyékában a barokk zenei estek mellett egyéb komolyzenei csemegék is színpadra kerülnek. A Lakits Villa a társadalmi felelősségvállalás jegyében a vállalkozóknak szóló inkubátorház szolgáltatások mellett a nonprofit szervezeteknek is kedvezni kíván. Június közepén írják ki azt a pályázatot, amely ingyenes tárgyaló-és előadóterem használatot(ami nemcsak megbeszélések, de rendezvények tartására is alkalmas), valamint a villában működő inkubátorház szolgáltatások mellett a nonprofit szervezeteknek is kedvezni kíván. Június közepén írják ki azt a pályázatot, amely ingyenes tárgyaló-és előadóterem használatot(ami nemcsak megbeszélések, de rendezvények tartására is alkalmas), valamint a villában működő inkubátorház szolgáltatásainak igénybe vételét is jelenti.

 

A Szomszédünnep részletes programja:

 

15.30 aszfaltrajzverseny
16.00 háztörténeti séta
17.00 petanque verseny
18.00 háztörténeti séta
20.30 kertmozi

 

Folyamatosan:

 

- nyuszisimogató
- állathangutánzó verseny
- ugróiskola verseny
- igény szerint gyermekfilm vetítés
- vattacukor Lintinger Béla bácsi sárga Wartburgjából, és közös pattogatott kukorica sütés

 

A bizonytalan időjárás miatt a Lakits Villa péntek délben jelzi internetes elérhetőségein, a
lakitsvilla.hu, és a facebook.com/lakitsvilla oldalakon a várható, és biztonságosan vállalható
programot.

Kapcsolódó cikkek

magashaz-elkerulo2015dec28-400-1452573700.jpg

Pécs, 2016. január 12. - Jövő hétfőn adják át forgalomnak a 25 emeletes magasház bontása keretében kialakított ideiglenes elkerülő utat - közölte a kivitelező konzorcium hétfőn.

A Fidesz javaslatára, politikai vitákon felül kezeli minden párt Pécs közbiztonságának növelését. 

Pécs, 2014. április 15. - Baranyai Ipari Vásár néven 1969-ben rendezték meg az első nagyszabású, számos különféle iparág termékeit és szolgáltatásait felvonultató seregszemlét. A következő évtől már Pécsinek hívott vásárral kezdte meg máig tartó sikersorozatát a PÉCSEXPO.