A pécsi bíróság dönt Stohl András sorsáról

2013. február 7., csütörtök 18:22

stohl-andras-2-1360259484.jpg

Stohl Andrást, Szalai Vivien írónőt és az Alexandra kiadót is feljelentette a Büntetésvégrehajtás Oszágos Parancsnoksága a Magyar börtönpokol című könyv miatt, ami a színész börtönbüntetése alatt készült naplójából és interjúiból született. A vád rágalmazás, a bírósági tárgyalásra a kiadó székhelye miatt Pécsett fog sor kerülni. A vádlottak közül a színész húzhatja a legrövidebbet.

Korábban már a rabtársak is tiltakoztak a Stohl-könyvben leírtak miatt, és bejelentették, hogy meg fogják írni saját "ellenkönyvüket", amelyben nevük és arcuk vállalása mellett emlékeznek vissza a színésszel töltött közös raboskodásra. Kéziratukat  a Belügyminisztériummal és a büntetésvégrehajtással is egyeztetniük kell, mivel a börtönbüntetésüket töltő rabok sajtónyilatkozatait törvény szabályozza. De legalább nem fognak úgy járni, mint Stohl András, aki jelenleg kínos pernek néz elébe és még letöltendő börtönbüntetés veszélye is fenyegeti. 

hirdetés

 

A vádlottak közül Buci van a legnehezebb helyzetben, hiszen feltételesen helyezték szabadlábra, így ha bűncselekményt bizonyítanak rá, könnyen visszakerülhet a börtönbe. A kiadó és Szalai Vivien minden bizonnyal könnyedén kifizetheti majd a pénzbírságot, amit a bestseller bevételei bőven fedeznek. (Érdemes megjegyezni, hogy Stohl András elvileg nem is kapott pénzt feljegyzései rendelkezésre bocsátásáért.) A magyar-filozófia szakos végzettségű írónő - aki mellesleg a Bors szerkesztője - eddig négy művével került a toplisták élére, ezek közül kettő Stohl Andrásról, a két másik pedig luxusprostituáltak életéről szól.

 

Az eljárás során a kifogásolt könyvrészletek valóságtartalmát a színésznek kell bizonyítania. Ilyenek a rabkínzások, a megalázások, vagy akár olyan apróságok is, minthogy a börtön vezetői csak Stohl külön kérésére végeztek rovarirtást az intézményben.

Kapcsolódó cikkek

racvaros400-1383906427.jpgMegkezdődött a Mecsekaljai Óvoda és Általános Iskola Rácvárosi Óvoda intézményegységének felújítása. A 120 millió forintos átépítést várhatóan jövő nyárra fejezik be, ősztől már várja a gyerekeket Pécs egyik legmodernebb intézménye.

baliko-tamas2014nov-400-1417782235.jpgPécs, 2014. december 6. - December 17-én, Pécsen vesznek végső búcsút családtagjai, kollégái és barátai a vasárnap elhunyt Balikó Tamás színművésztől, rendezőtől, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatójától - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.

Ötszázezer forintnyi támogatást biztosít a DRB Bank nyolc kiválasztott dél-dunántúli civil szervezet közül annak, amelyik a legtöbb szavazatot kapja a pénzintézet Facebook-oldalán keresztül. A december 16-ig tartó, háromhetes játékban szavazók között hétfőnként ajándékokat sorsolnak ki.