A Magyarok Kenyere ötödször sül!

2015. július 1., szerda 18:41

dscf0614-1435769048.JPG

Pécs, 2015. 07. 01. - Ötödször is Magyarok Kenyere! A program sajtótájékoztatóját a Magtár Látogatóközpontban tartották, ahol a fontosabb időpontok és munkafolyamatok mellett az idei újdonságokról is beszéltek...

dscf0587-1435772182.JPG

Egyik ilyen újdonság, hogy a Magyarok Kenyere már alapítványként is működik, a másik, hogy az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kap Kárpátalja.

(A tavaly indult Magyarok Kenyere Kárpátalja program szintén nagyon sikeres volt)

A másik hangsúlyos terület idén a Vajdaság lesz, ahonnan egyébként az idei "Vendégkovászt" biztosítják. (A Vendégkovászt minden évben más határon túli település adja a programba.)

hirdetés

 

"Sikerült a magyar folklórnak egy olyan elemét kitalálni, hogy az emberek szívesen összejönnek augusztus elején és összehozzák a búzájukat és úgy érzik, segítettek sok embertársukon."

 

A programot idén már stratégiai partnerként is a Nemzeti Agrár Kamara támogatja, amire azért volt szükség, mert a program annyira kinőtte magát, hogy már nem lehet Pécsről kezelni, ezért széttelepítették a 19 megyébe. A Kamara feladata többek között a gyűjtőpontok kijelölése, valamint kapcsolattartás a határon túli gazdákkal a Kárpát Medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán keresztül.

 

dscf0595-1435772235.JPG

Dr. Korinek László sikertörténetnek nevezte a programot, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a minden évben valami újdonsággal szolgáló program során lehetőség nyílik Pécs megmutatására is, hiszen tavaly a megújult Nick Udvarban, előtte pedig egy porcelánégető kemece előtt tartottak sajtótájékoztatót, bemutatva Pécs ikonikus területeit.

 

"Egy kenyérrel indult, tavaly már 200ezer kenyeret lehetett sütni abból a lisztből, amit összeszedtünk.Tavaly Mohácson körülbelül 1330 gazda termése jött össze."

 

A program sikerének oka Korinek szerint az, hogy megmaradt egy politikától távol eső civil kezdeményezésnek, ami hosszútávú értékekre hívja fel a figyelmet.

 

 

 

Dátumok:

 

Augusztus 9. : a történelmi Magyarország közepén, Szarvason tartják a Központi Búzagyűjtő Napot

Augusztus 15: az Összeöntés ünnepe Mohácson

Augusztus 20. :  a pécsi Dóm téren tartandó ünnepség (a mohácsi programról még nem tudni)

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. szeptember 26. - A negyedszázada üresen álló pécsi magasház bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forintos azonnali támogatásáról határozott a kormány, a döntés a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

Pécs a Nemzeti Tanévnyitó helyszíne

Idén Pécs városa ad helyszínt a Nemzeti Tanévnyitónak. A korábbi két ünnepséget elemezve próbáljuk kideríteni, mire is számíthatunk.

Pécs-Szentlőrinc, 2016. augusztus 3. - Szakmai konferenciát rendez augusztus 12-én a Baranya Megyei Vállalkozói Központ a Szentlőrinci Gazdanapokon. A regisztrációt követően ingyenesen látogatható rendezvény az agrár-szaktanácsadók 2016. évi kötelező továbbképzéséhez ajánlott.