Vonatinfó-app: túl a kétszázezer letöltésen

2016. február 6., szombat 08:05

vonatinfo-montazs400-1454740916.jpg

Budapest, 2016. február 6. - Február első napjaiban, azaz kevesebb mint egy év alatt átlépte a kétszázezres letöltés-számot a Vonatinfó, a MÁV-START okostelefonokra telepíthető ingyenes utastájékoztató alkalmazása.

A MÁV-START tavaly márciusban vezette be az ingyenes applikációt, melynek segítségével a vonaton utazók útközben is figyelemmel kísérhetik okostelefonjaikon a vasúti közlekedési információkat, híreket. Az alkalmazás eleinte az Android és az iOS-es operációs rendszerű készülékeken volt elérhető, néhány hónappal később már a Windows Phone-os változata is elkészült.

hirdetés

 

A Vonatinfó töretlen népszerűségét mutatja, hogy 2016. február elejére már kétszázezernél is többen töltötték le az alkalmazást okostelefonjukra (130 ezren Androidos, 44 ezren iPhone-os, 26 ezren pedig Windows-os készülékre), megjelenése óta pedig az ötös skálán nagyon jó, 4,5 körüli értékeléssel fut az Android alkalmazásboltjában, a Play Store-ban.

 

A Vonatinfó mindent tud a vonatokról: az utazás időpontja, az indulási és érkezési hely, valamint az igénybe vehető kedvezmények kiválasztása után segít az optimális útvonal meghatározásában, információt ad az esetleges átszállásokról és az állomásokról, megmutatja a menetjegy árát, jelzi a pótjegyváltási kötelezettséget, a vonatok pillanatnyi helyzetét és sebességét pedig térképen is követi.

 

Az applikáción a MÁVINFORM hírei folyamatosan frissülnek, így az utasok menetközben is tájékozódhatnak a vonatforgalmat érintő korlátozásokról, fennakadásokról, vagy egyéb változásokról.

 

Forrás: MÁV, ábránk szerkesztett képernyőkép, bővebben: Google Play

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. augusztus 10. - Egy-két billentyű óvatos lenyomása után vidáman csendül fel egy-egy ismerős dallam a Budapest Airport 2B Terminálján.

lagerjarat400-1480024271.jpg

Pécs, 2016. november 25. - A baranyai megyeszékhely vasútállomásán tekinthető meg a Lágerjárat című utazó vagonkiállítás. A tárlattal az 1944 végén és 1945 elején a Szovjetunióba deportált politikai foglyokról és kényszermunkásokról emlékezik meg a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre.

Budapest, 2015. december 14. - Merőben újszerű showműsort indít 4 és 14 év közötti gyerek tehetségeknek az RTL Klub, Kicsi Óriások címmel. A gyermekbarát és egyúttal készségfejlesztő tehetségkutató műsorban a jelentkezők öt mentor csapatába juthatnak be ének, tánc és kistehetség kategóriában. A csapatok tudását háromfős zsűri értékeli majd.