Vajon célba ért a bevallási nyilatkozatunk?

2016. március 18., péntek 06:05

Budapest, 2016. március 18. - A magánszemélyek február 1-ig tehettek bevallási nyilatkozatot, mellyel megbízták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével. Most megnézhetik, hogy hivatal értesült-e a szándékukról - közölte a NAV.

Az idén már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésére azoknak a magánszemélyeknek, akik február 1-ig bevallási nyilatkozatot tettek és ezt a feladatot a NAV-ra bízták. Nyilatkozni a munkáltatónál vagy az adó- és vámhatóságnál lehetett. Márciustól már lekérdezhető, hogy a NAV értesült-e a nyilatkozatról.

 

Erről az Ügyfélkapu regisztrációval rendelkezők az eBEV Portál új elektronikus szolgáltatása, az „Adóhatósági adómegállapítással kapcsolatos lekérdezések” menüpont segítségével kaphatnak információt. Az ügyfélkapu megnyitása a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül intézhető.

hirdetés

 

Azok, akik adóügyeiket eddig is a NAV telefonos Ügyféltájékoztató és Ügyintéző rendszerén keresztül intézték - azaz rendelkeznek a telefonos azonosításhoz szükséges PIN kóddal -, a 06-40/20-21-22 telefonszámon tájékozódhatnak. (Elérési útvonal: 3-as menüpont: Bevallásokkal kapcsolatos ügyintézés, tájékoztatás - 1-es almenü: Hibás, papíron érkezett, vagy papíron is benyújtható bevallás javítása, bevallás adatokkal kapcsolatos tájékoztatás - 1-es almenü: Személyi jövedelemadó bevallások.) A telefonos azonosításhoz szükséges PIN kódot a „TEL” adatlapon lehet kérni, a kódot a NAV soron kívül képzi meg és továbbítja az adózó részére.

 

Ügyfélkapuval vagy telefonos PIN kóddal nem rendelkezők a bevallási nyilatkozat beérkezéséről a NAV ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak.

 

Bevallási nyilatkozatot azok a magánszemélyek tehettek, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is fognak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot.

 

A befizetett szja 1+1%-áról a bevallási nyilatkozatot tettek is rendelkezhetnek, civil szervezet, illetve egyház vagy költségvetési előirányzat javára legkésőbb május 20-ig tehetik meg felajánlásukat.

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

videokontroll-delfindij400-1466049121.jpg

Budapest, 2016. június 16. - DELFIN Díjat nyert a Videokontroll, a precíziós terményszárítást megvalósító innováció. A fejlesztés iránt egyre élénkebb a piaci és befektetői érdeklődés, jelenleg tőkebevonás előtt áll.

06-ddvizig-bejaras-2013-08-09-41-dravaszabolcs-1376123156.JPG

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság európai uniós projekt keretében megerősíti és magasítja a Dráva bal parti árvízvédelmi töltés egy szakaszát, melynek összköltsége 3,2 milliárd forint. A drávaszabolcsi és kémesi öblözeteket védő 19,83 km-es töltésszakaszon már befejeződött a földmunka, jelenleg a töltéskoronán lévő aszfaltburkolat építése van folyamatban. E beruházás keretében korábban átadásra került egy új raktárépület Drávaszabolcson, és három gátőrtelep újult meg (Drávaszabolcs, Gyűrűspuszta, Kémes). A megvalósuló beruházás növeli a hátrányos helyzetű siklósi kistérség 12 településén élő közel négyezer lakos árvízi biztonságát mintegy 83 négyzetkilóméter területen, és javulnak a védekezés feltételei is. A fejlesztés kapcsolódik az alsó 5,1 km-es szakaszhoz, amelyet 2010 szeptemberében adtak át.

Budapest, 2016. január 31. - A bevallási nyilatkozatot választók is rendelkezhetnek adójuk 1+1%-áról. Évek óta nagyjából csak a fele ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillió állampolgárból, aki személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1%-áról idén is csakúgy, mint az elmúlt években május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.