Újrázott a pécsi diák a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián

2013. július 15., hétfő 14:30

szabo-attila-2013ab-1373891537.jpg

Pécs, 2013. július 15. - Tavalyi győzelme után idén is abszolút első lett a 44. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPho) Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja - erősítette meg több hírportál információját az iskola igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Zalay Szabolcs elmondta: a 12. osztályos tanuló az első diák a verseny történetében, akinek kétszer is sikerült abszolút első helyet elérni.

 

A Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát a múlt héten rendezték Koppenhágában 82 ország 381 indulójának részvételével. Magyarországot versenyzőként öten képviselték, köztük Szabó Attila, akit tanára, Simon Péter is elkísért Dániába.

hirdetés

 

Az igazgató megjegyezte, a fizika mellett más tárgyakban is kiemelkedően teljesítő Szabó Attilát felvették a cambridge-i egyetemre, ősztől feltehetően ott folytatja tanulmányait.

 

Forrás: MTI

 

A záróeseményről készült videó ide kattintva érhető el a verseny honlapján. Szabó Attila miatt kb. 1:40:00-nél érdemes bekapcsolódni.

 

Fotónk a felvétel egyik képkockája.

Kapcsolódó cikkek

roka400-1474951045.jpg

Budapest, 2016. szeptember 27. - Október 1-től 15-ig zajlik hazánkban a rókák őszi veszettség elleni orális vakcinázása. Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. A csalétekszórás a lakott területeket és a belterületeket nem érinti.

download-1372529122.jpg

  Budapest, 2013. június 29., szombat (MTI) - Nyolcvanegy éves korában elhunyt Katona Tamás történész, politikus - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szombaton az MTI-vel.

migransok-vasut400-1438204532.jpgBudapest, 2015. július 30. - Egy átlagos napon mintegy ezer illegális bevándorlót szállít a magyarországi menekülttáborok felé a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság.