Újra országos kompetenciamérés az iskolákban

2014. május 27., kedd 06:00

Budapest, 2014. május 27. - A 6., 8. és 10. évfolyamon a tanulók 2827 iskola 3597 telephelyén az országos mérés feladatlapjait írják meg május 28-án a szokásos tanítás helyett. A sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve a mérés az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező. Így a mérésben idén összesen 269 611 diák vesz részt: 92 447 hatodikos, 87 418 nyolcadikos és 89 746 tizedikes.

A magyar köznevelés országos mérési rendszerének kiépítése 2001-ben indult el, és mára már Európa és a világ szakmailag és szolgáltatásaiban legkorszerűbb mérési rendszerei között tartják számon. Erről tanúskodik az is, hogy a mérési rendszer 2012-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.

 

A teljes körű mérések célja a tanulók adott képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése függetlenül attól, hogy a tanuló ezeken a területeken gyengébb vagy erősebb képességű. Ezért elegendően sok és sokféle, a mért területek minél részletesebb lefedését biztosító feladatokból álló feladatsorokat kell összeállítani. Emellett ügyelni kell arra is, hogy a feladatok között nagyon könnyű és nehezebb feladatok is legyenek, és így viszonylag pontosan össze lehessen hasonlítani a tanulók képességeit. A feladatlapoknak nem célja az, hogy minden tanuló könnyen megoldja a bennük szereplő összes feladatot, hiszen az ország legjobb és leggyengébb tanulói is ugyanazt a tesztfüzetet oldják meg, és a mérésnek mindegyikükről megfelelően megalapozott eredményeket kell szolgáltatnia. Így nem lehet meglepő, hogy míg egyes tanulócsoportok szokatlanul nehéznek találják a felmérést, mások szerint a felmérés túlságosan könnyű.

hirdetés

 

Feltétlenül fontos, hogy a tanulók, szüleik, és az iskolák egyaránt tisztában legyenek mindezzel, és a diákokat együttesen arra ösztönözzék, hogy a mérésben a tőlük telhető legjobbat igyekezzenek teljesíteni.

 

Emellett a mérési rendszer fontos - és elsősorban a részt vevő tanulók szüleit érintő - részét képezik a tanulók szociokulturális hátterét felmérő tanulói kérdőívek. A mérés megírása előtt vagy azt követően a tanulók kézhez kapják a tanulói kérdőívet. A kérdőívben a tanulók szociokulturális hátteréről szerepelnek kérdések. A legjobb, ha a tanulók a kérdőíveket szüleikkel együtt töltik ki, hiszen a legtöbb kérdés a család egészét érinti. A kérdőívek kitöltése a mérési eredmények értékelésének szempontjából rendkívül fontos, ám a tanulók és szüleik számára önkéntes.

 

A tanulói kérdőívek kezelésének szabályaira az Oktatási Hivatal külön levélben is felhívta az iskolák figyelmét.

 

Az Oktatási Hivatal kéri tehát a szülőket, hogy gyermekükkel közösen töltsék ki a tanulói kérdőívet és küldjék vissza azt az iskolába. Ha esetleg olyan kérdéssel találkoznak, amelyre valamilyen okból nem kívánnak válaszolni, akkor arra ne válaszoljanak, ám a többi megválaszolt kérdéssel akkor is küldjék vissza a kérdőívet. Az iskolák és a szülők közös érdeke, hogy minél több, minél pontosabban kitöltött tanulói kérdőív érkezzen vissza, mert ezek adatai az iskola mérési eredményeinek árnyalt értékeléséhez pótolhatatlanok.

 

A tanulói kérdőívek szakmai célja

 

A pedagógiában többszörösen bizonyított tudományos tény, hogy a tanulók teljesítményére nagy hatással van családjuk szociális, kulturális és gazdasági helyzete. Éppen ezért a különböző tanulói összetételű iskolák pedagógiai teljesítményét pusztán a mért teljesítményátlagok nem tükrözik megfelelően. A tanulói kérdőív célja, hogy országosan és iskolai szinten egyaránt elemezni lehessen a tanulók szociokulturális hátterének és mért teljesítményének összefüggését.

 

A tanulói kérdőívek adataiból képzett, a tanulóközösség szociokulturális hátterét megjelenítő családiháttér-index segítségével összehasonlíthatóvá válik az azonos vagy hasonló körülmények között élő diákokat oktató iskolák teljesítménye. Így például azon iskolák rendkívül értékes pedagógiai munkája is megmutatkozhat, amelyek nem a legjobb körülmények között élő vagy nem a legtehetségesebb tanulókkal foglalkoznak.

 

Az előzetesen tájékozódni kívánók figyelmét felhívjuk a 2013. évi mérési eredményekre. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető „jelentések”, elemzések (www.oktatas.hu) a tanulók, a szülők, az iskolák és fenntartóik számára sok szempontú, és megbízható adatokon nyugvó képet adnak az iskolában folyó pedagógiai munka meghatározott részleteiről. Természetesen egy iskola pedagógiai munkája pusztán a mérési eredmények alapján teljes körűen nem ítélhető meg, ám a jelentésekben megjelenő adatok a reális kép alapjául szolgálhatnak. (A jelentés szakmai tartalmának minél pontosabb megértését minden érdeklődő számára leírások és útmutatók segítik.)

 

A mérésekről figyelmükbe ajánljuk még az Oktatási Hivatal részletes tájékoztatóját a mérési rendszerről: www.oktatas.hu.

 

Forrás: Oktatási Hivatal/Edupress

Kapcsolódó cikkek

Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken - tájékoztatott a testület közleményében. Rogán Antal ezt követően bejelentette: nem lesz választási regisztráció 2014-ben. László Róbert politológus szerint a Fidesz felmérte, hogy nem érdemes ragaszkodni tervükhöz, ezért nem akarnak konfrontálódni most. Az Együtt 2014 szerint az Ab döntése minden választópolgár számára "rendkívül tanulságos".

Budapest, 2015. március 11. - A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit „söralátét-bevallásként” is emlegetnek. Ezt - egyebek mellett - akkor lehet választani, ha a munkáltató által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál.

Budapest, 2014. szeptember 19. - A Kultunio Alapítvánnyal együttműködve ma ismét Magyarországra érkezik Günter Demnig német szobrász, aki a holokauszt áldozatainak emléket állító, szerte Európát behálózó ún. botlatókövek (németül: Stolpersteine) művészeti projekt atyja.