Újra megmérettetnek a fiatal vezetők

2016. szeptember 12., hétfő 07:00

fva400-1473615805.jpg

Budapest, 2016. szeptember 12. - Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője díjért zajló megmérettetést. A tavaly első alkalommal meghirdetett pályázat minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott, ezért a kiírók ezúttal is bizakodóak a pályázók egyre emelkedő számát illetően.

A 40 év alatti vezetők október végéig pályázhatnak az „Év fiatal vezetője - 2016” díjra, a neves szakemberekből álló zsűri ezután kezdi majd meg az értékelést.

A kiíró Fiatal Vezetők Akadémiájának céljai szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára.

 

- Nem egy újabb startup-versenyt szerettünk volna, sokkal inkább arra hívni fel a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv-nál vagy éppen non-profit területen és az ő tevékenységük, habár arányaiban jóval többen vannak, mint a startup cégek vezetői, mégis alig kap figyelmet itthon - hívja fel a figyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője.

hirdetés

 

A szakember elmondta, a díjat tavaly azzal a szándékkal alapították, hogy hiánypótló módon keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elől mások számára.

 

- Úgynevezett leaderek és nem ragadnak le az operatív menedzseri szinten - teszi hozzá Tóth Annamária.

 

Az új típusú szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó munkahelyi vezetők is.

 

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. Nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre.

 

A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra október végéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó jövő év elején lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon az Év Fiatal Vezetője.

 

- A tavalyi tapasztalatok tükrében rendkívül éles versenyre számítunk. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni - mutat rá Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója, aki elmondja azt is, hogy a bírálók a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.

 

Forrás: Coaching Team, bővebben: www.coachingteam.hu/palyazat2016

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. június 30. - Hogyan kezeli a társadalom feszültségeit a PR és a média? Más témák mellett ez a kérdés is kiemelt figyelmet kap július 6-8. között Pécsett, ahol az idén 25 éves Magyar PR Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem FEEK kara a második PR Akadémiát szervezi. A nívós szakmai programon 30 elismert hazai kommunikációs és PR-szakember tart előadást, miközben a mediterrán hangulatú város a közvetlen szakmai eszmecserének is széles lehetőségeket teremt.

broker400-1408644373.jpgBudapest, 2014. augusztus 22. - A hazai tőzsdei kereskedés alapfeltétele a tőzsdei szakvizsga megszerzése. A szakvizsgára való 100 órás felkészítő tanfolyamot és magát a szakvizsgát is szervező Közép-európai Brókerképző Alapítvány tapasztalatai ugyanakkor már azt is jelzik, egyre több végzős növendék helyezkedik el külföldi pénzintézeteknél.

Budapest, 2015. június 12. - Rengeteg diák vállal munkát a nyáron, de talán nem tudja mindenki, hogy a közteherviselés szempontjából a dolgozó diákok már felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.