Több száz vállalkozó a networking ünnepén

2016. február 23., kedd 06:05

inw-logo400-1456157548.jpg

Budapest, 2016. február 23. - Amikor egy üzleti filozófiának és a networkingnek köszönhetően világszerte 9,3 milliárd dollár, hazánkban pedig 20,7 milliárd forint értékben generálnak egymásnak üzletet a vállalkozók, az olyan siker, amelyet minden évben örömmel ünnepelnek meg az üzletemberek.

Ezért hívta életre a BNI a Nemzetközi Networking Hetet®, amelynek magyarországi eseményeit 2016. március 8-9. között szervezi meg Budapesten.

 

A Business Network International (BNI) a világ több mint 60 országában rendezi meg az első negyedévben a Nemzetközi Networking Hetet®, amelyen a vállalkozók a networking eredményeit és a tudatos kapcsolatépítésnek köszönhető sikereket ünneplik.

 

Az egymásnak jutalékmentesen adott ajánlásokon és az „Aki ad, az nyer!”® filozófián alapuló üzleti modellt képviselő szervezet célja, hogy megváltoztassa a magyar üzleti felfogást (miszerint minden jutalékokon és egymás visszahúzásán alapszik). Mára már közel ezer hazai vállalkozó hisz a networking és a kapcsolatok erejében, akik évről évre egyre nagyobb (2015-ben 20,7 milliárd forint) értékben közvetítenek üzletet egymásnak, mindezt jutalék nélkül és bizalmi alapon.

hirdetés

 

Ezeket az eredményeket ünneplik meg 2016. március 8-9. között a budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban a VII. Nemzetközi Networking Hét® keretein belül. A kapcsolatépítést és az „amit nem tudsz mérni, azt nem tudod irányítani” témát fókuszba állító rendezvényen a résztvevők közösen tanulnak a networking leghatékonyabb eszközeiről.

 

Emellett irányított körülmények között cserélhetik ki kapcsolati tőkéjüket és üzleti információikat, valamint izgalmas előadások segítségével szerezhetnek a gyakorlatban akár azonnal hasznosítható vállalkozásfejlesztési tippeket. Az idei Nemzetközi Networking Héten® az előadók között találjuk Janata Krisztina kkv-marketing szakértőt és Avidor András networking szakértőt, a BNI Magyarország és a BNI Szlovákia igazgatóját is.

 

Az eddig megszokott programok mellett a nem BNI-tagokra is nagy figyelmet fordít a szervezet, ezért újszerű lebonyolítási renddel készül a 2016-os magyarországi rendezvényen. A kétnapos esemény mindkét reggelén egy bemutató csoporttalálkozó keretein belül 2015 legeredményesebb BNI-csoportjai találkoznak. Ezen felül rendhagyó módon két alkalommal is lesz Networking Nyílt Nap, ahol tagok és vendégek egyaránt elmélyíthetik networking tudásukat.

 

Forrás: Ferling, bővebben: www.networkingkonferencia.hu/networkinghet és www.bni-hungary.com

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2017. január 5. - A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezése, új időpontokkal 2017-ben is várja a jószívű meseolvasókat. Így aki újévi fogadalmául a segítségnyújtást választotta, most 212 meseórából választhat a januártól márciusig tartó időszakban. A szombathelyi kórház csatlakozásával idén már minden megyében jelen van a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, melynek keretében összesen 49 kórház kis betege várja a meséket.

Budapest, 2016. március 26. - Jön az áttérés a nyári időszámításra: vasárnap hajnal 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat, emiatt a közösségi közlekedés menetrendje is változik.

Új típusú hangszórót fejlesztett ki a most húszéves Papp Gergely, akinek technológiája iránt nemzetközi cégek is érdeklődtek már.