Több mint 1100 fagyhalál az elmúlt négy évben

2014. március 27., csütörtök 07:00

Budapest, 2014. március 27. - Magyarországon 1149-en szenvedtek fagyhalált az elmúlt négy évben, 2010. október eleje és 2014. március 20. között - tájékoztatott a tömeges életvesztésről honlapján a Magyar Szociális Fórum.

2010-2011 telén több mint 400-an, 2011-2012 telén 330-an, 2012-2013 telén csaknem 300-an szenvedtek fagyhalált. A mögöttünk álló télen, 2013. október eleje és az idén március 20. között 119-en távoztak az élők sorából.

hirdetés

 

Az emberek többsége saját fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy kórházba kerülése után hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni. Kisebbik részük közterületen, a szabad ég alatt hűlt ki.

 

Forrás: Magyar Szociális Fórum

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. szeptember 19. - Országszerte 46 város csaknem 200 helyszínén több mint kétezer programmal várja az érdeklődőket szeptember 30-án a Kutatók Éjszakája, amelynek célja, hogy kedvet adjon a fiataloknak a tudományos életpályához, és életszerűbbé tegye a kutatókról kialakult, gyakran előítéleteken alapuló képet.

Budapest, 2015. január 8. - A minisztérium a visszajelzéseket mérlegelve 5 000 forinttal megnöveli a konstrukcióban igényelhető támogatás összegét és további 107 millió forinttal a pályázati keretösszeget.

Budapest, 2013. április 2., kedd  - Felavatták a Magyar Honvédség új Híradó és Informatikai Központját kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A központ tevékenységével a Magyar Honvédség és az ország informatikai biztonsága is erősebbé válik - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a központ keddi átadásán.