Szuperhősökről készült alkotásokkal pályázhatnak a gyerekek

2014. július 21., hétfő 07:00

pokember400-1405861631.jpgBudapest, 2014. július 21. - Szuperhősnek lenni minden gyerek álma. Repülni a madarakkal, láthatatlanná válni egyik pillanatról a másikra. Még felnőttként is jó visszagondolni arra, amikor gyerekként arról álmodoztunk, hogy kedvenc rajzfilmjeink hőseinek bőrébe bújhatunk és természetfölötti erőkkel rendelkezünk, melyeket bármikor használhatunk. És hittünk benne, hogy ez lehetséges!

Az Anyakanyar és a TEVAgy a Hős! program egy ilyen utazásra invitál minden gyermeket azzal, hogy meghirdette „Szuperhős Rajz és Meseíró” pályázatát.

 

Két kategóriában indulhatnak a fiatalok a szuper nyereményekért. A meseíró pályázati részre olyan, gyerekek által kitalált történeteket várnak a szervezők, amelyek egy szuperhősről szólnak. Természetesen lehet ez a szuperhős anyu vagy apu is, sőt, még saját maguk is. A lényeg, hogy egy általuk szuperhősnek hitt személyről és az ő tetteiről szóljon. Olyan meséket is várnak, amelyeket a gyerekek maguk írnak és olyanokat is, amelyek alapgondolata és története bennük születik meg, de a szüleiknek kell még papírra vetniük azokat, mert a gyerekek még kicsik az íráshoz. Szuperhőssé válni természetesen nem csak akkor lehet, ha természetfeletti képességekkel rendelkezik a főszereplő, hanem akkor is, ha hétköznapi hősiességről tesz tanúbizonyságot. A rajzpályázat témája is a szuperhősök körül forog, ide olyan rajzokat kell beküldeni, amelyek az „Én és a szuperhősöm” címet viselik.

hirdetés

 

A pályázat a Farkasházi Réka és Gubás Gabi által vezetett Anyakanyar életmódportál és a TEVAgy a Hős! edukációs program közös együttműködésével valósul meg, mely program célja, hogy Magyarországon mindenki tanuljon meg újraéleszteni, hiszen ehhez nem kell más, csupán 15 percnyi tanulás és hétköznapi hősiesség. Közismert tény, hogy hazánkban évente 20-25 000 ember hal meg hirtelen szívhalálban, mely megelőzhető lenne, ha a jelen lévők pontosan tudnák, hogy mit kell tenniük az első kritikus 4 percben. Az újraélesztés módszere ráadásul 15 perc alatt megtanulható egy labdán. A program két szuperhőse, Klupács Péter és Mészáros Zalán is benne lesznek a zsűriben és tettek egy felajánlást a győztes pályázóknak és családjuknak...

 

A nyeremények:

  • 1. helyezett: A győztes családja számára személyre szabott életmentő oktatást biztosít Péter és Zalán, ahová a szervezők is elkísérik őket, valamint egy szuperhősös gyermekruha-csomag a Gyermekruha.com jóvoltából. Mellé jár a TEVAgy a Hős! póló és labda, valamint egy őszi időszakra felkészítő vitamincsomag a Teva Gyógyszergyár Zrt. felajánlásából.
  • 2. helyezett: TEVAgy a Hős! póló és labda, valamint egy Lego-Kaland DVD és hátizsák a Pro Video Film Distribution Kft. jóvoltából, ami egy átlagos Lego-figuráról szól, akinek aztán különleges, kalandos helyzeteken kell keresztül verekednie magát, megmentenie a Lego-világot, és még Batman, mint ismert szuperhős is feltűnik a színen. Kiegészítésképpen vitamincsomag is jár a 2. helyezettnek.
  • 3. helyezett: TEVAgy a Hős! póló, valamint Lego-Kaland DVD és hátizsák.

A pályázat beküldési határideje 2014. július 31.
Várható eredményhirdetés: 2014. augusztus 4.

 

A pályázatokat ide várják a szervezők: [email protected]

 

Forrás: Arteregó / Anyakanyar.hu

Kapcsolódó cikkek

shell-v-powernitro-400-1409079963.jpgBudapest, 2014. augusztus 27. - A Shell küldetésének tekinti, hogy szenvedéllyé tegye a vezetést minden magyar autós számára, ezért most egy országos verseny keretében keresi a legizgalmasabb élményt nyújtó hazai autós útvonalakat.

Budapest, 2016. május 31. - Az Ericsson Magyarország immár tizennyolcadik alkalommal adta át az idei Ericsson-díjakat. A díjat 1999 óta olyan matematikát és fizikát oktató pedagógusok vehetik át, akik az alapszintű oktatásban tevékenykednek, és akiknek a munkája nagyban hozzájárul a hazai természettudományos képzés színvonalának fenntartásához és emeléséhez. Az idén Kiss Zoltán, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanára is a díjazottak között volt. Az elismerésben részesült díjazott tanárok iskolái idén egymillió forint értékű pályázaton vehetnek részt.

a9b0c4666b28554b81e45aaf6fea4824-1360338446.jpg

Megérkezett a válasz a legnépszerűbb közösségi oldalon terjedő vices posztokra-magyar módra!