Szabálysértési eljárás indult az Új Magyar Gárda ellen egy gyöngyösi rendezvény felügyelete miatt

2013. június 7., péntek 20:43

 Eger, 2013. június 7., péntek  - Szabálysértési eljárást indított a gyöngyösi rendőrkapitányság, mert a város főterén egy gyermeknapi rendezvényen jelen voltak egy korábban feloszlatott szervezet tagjai - az Origo információja szerint az Új Magyar Gárda tagjai.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy június 2-án állampolgári bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök, a rendezvény helyszínén több embert igazoltattak, illetve meghallgatták a rendezvény szervezőjét.
Az Origo információja szerint a jogerősen feloszlatott Új Magyar Gárda vigyázott a helyi gyermeknapi rendezvény rendjére. A szervezet tagjai fekete egyenruhában, szervező feliratú kitűzőt viselve vigyáztak a biztonságra, a gárda pedig hivatalosan is felkerült a rendezvény plakátjára, a támogatók közé.
A rendezvényt magánszemélyek szervezték, a város a helyszínt és a színpadot ingyen biztosította. A plakátra ezért a Gyöngyösi Önkormányzatot kiemelt támogatóként írták ki. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a városháza nem tudott arról, hogy a gárda ott lesz a rendezvényen - írta az Origo.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

broker400-1440608065.jpgBudapest, 2015. augusztus 27. - Huszonötödik évébe lépett Közép-európai Brókerképző Alapítvány. A szervezetet az értékpapír-kereskedés szabályszerűségeinek és előírásainak oktatása, tananyagainak fejlesztése érdekében hozták létre az alapítók.

Budapest, 2016. december 19. - A dolgozók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a kollégái között legalább egy valakivel baráti kapcsolatban lenne. Minden tízedik számára teljesen lényegtelen, hogy a munkán kívül milyen kapcsolatban van a munkatársakkal. A régi kollégákkal is kevesen tartják a kapcsolatot, azok között, akik mégis a személyes okok mellett leginkább szakmai kapcsolat- és a karrierépítés számít.

kep-gvti400-1428551571.jpgDebrecen-Pécs, 2015. április 9. - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerződést kötött a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületével (FOME), így a tanácsadás ismét elérhető lesz az öt vidéki nagyvárosban tavaly megnyitott Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodákban (Irodahálózat) a FOME szakembereinek közreműködésével.