Segítők a nehéz helyzetben

2013. június 11., kedd 12:38

etel-1370949184.jpg

Az árvíz megfékezésében erőn felül teljesítenek az adott régiókban. Azonban példaértékűnek nem csak a honvédek és a civil önkéntesek munkája mondható, kitesznek magukért azok a szervezetek is, akik vállalták, hogy étellel látják el a gátakon munkálkodókat.

 

 

Szükség is van erre, hiszen közülük sokan egész nap kint dolgoznak, vagy  munkaidejük után állnak be az önkéntesek közé.

 

A Magyar Készétel Kft mint pécsi közétkeztető cég segítséget ajánlott fel a gáton dolgozó embereknek.

Mivel Dunaszekcsőn van a legnagyobb szükség rá, a polgármester kérésére napi 150 adag meleg ételt,levest és fő ételt szàllítanak melegen tartó badellákban,majd a helyszínen osztják ki. Összesen közel 1000 komplett meleg ebéd felajànlása történt meg erre a hétre.

hirdetés

 

Pécs kedvelt, házias ízeiről ismert étterme, a Teleky Bistro munkatársai úgy gondolták, azzal járulnak hozzá az árvízi mentéshez leginkább, ha teszik azt,  amihez a legjobban értenek:  főznek. Főznek azoknak, akik a mentésben dolgoznak, azoknak, akik nem jutnának meleg ételhez.
150 adag babgulyással, sült kolbásszal, házi kenyérrel és friss meleg házi pogácsával indult ma reggel útjára a Telekis furgon Mohácsra, hogy az otthoni ételek ízét vigye el azoknak, akiknek nem adatik meg. 

 

A Vöröskereszt pedig adománygyűjtő pontokat hozott létre, ide várva a lakossági felajánlásokat. A védekezésben és az árvízi védekezésben résztvevők ellátásában 200 vöröskeresztes munkatárs és több mint 1700 önkéntes vett részt eddig.

 Elsősorban tartós élelmiszerre, ásványvízre, kávéra, tisztító és tisztálkodási szerekre, takarókra, hálózsákokra, szúnyogriasztóra és naptejre van a legnagyobb szükség. A gyűjtőpontok pontos helyszínéről és nyitvatartásáról itt tájékozódhat, bővebb információ pedig az  adomany@voroskereszt.hu e-mail címen kapható.

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a továbbiakban szerepet vállal az esetlegesen kialakítandó befogadó helyek kezelésében, üzemeltetésében és az érintett lakosság pszichoszociális ellátásában is. Ezen felül készenlétbe helyezte, egy esetleges kitelepítés során alkalmazható járműflottáját valamint a rendelkezésére álló speciális árvízi mentőhajóit is, melyek szükség esetén rövid időn belül bevethetőek.

 

 

Kapcsolódó cikkek

Budapest-Pécs, 2014. április 27. - Az első nyári PR Akadémiát július 7. és 9. között rendezi meg a Magyar Public Relations Szövetség a Pécsi Tudományegyetemmel közösen, s ezzel új minőséget kíván teremteni a Public Relations hazai kommunikációjában.

Jelenleg nincs fontosabb probléma a fiatalok magas munkanélküliségénél, világszerte 75 millió fiatal állástalan, ami hatalmas gazdasági és társadalmi gondot jelent - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) főigazgatója a fiatalok foglalkoztatásáról szóló szemináriumon, pénteken Budapesten.

Budapest, 2014. május 27. - A 6., 8. és 10. évfolyamon a tanulók 2827 iskola 3597 telephelyén az országos mérés feladatlapjait írják meg május 28-án a szokásos tanítás helyett. A sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve a mérés az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező. Így a mérésben idén összesen 269 611 diák vesz részt: 92 447 hatodikos, 87 418 nyolcadikos és 89 746 tizedikes.