Rendőrt gyanúsítanak az M3-ason történt tömegkarambol okozásával

2013. március 12., kedd 11:27

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgáló rendőrt, aki nagy valószínűséggel a hétfő esti, az M3-as autópályán történt tömegkarambolt okozta.

Kállai Gábor elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak. Összesen hat jármű szaladt egymásba, hárman megsérültek. A férfi kihallgatása jelenleg is folyik.
    A gyanúsított az első szakértői vélemények szerint közepesen ittas állapotban vezetett, amikor belerohant az előtte haladó autóba, s azt a szalagkorlátnak lökte. A kocsiban többen megsérültek, közülük egy 7 éves koponyasérült kisfiú állapota a legsúlyosabb – tette hozzá az ügyészségi szóvivő.
    Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője a baleset után arról tájékoztatta az MTI-t, hogy öt-hat gépkocsi rohant egymásba az M3-as Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 37-es kilométerszelvénynél, Bag térségében. Mivel az egyik autó átrepült a szemközi oldalra, az autópályát teljes egészében lezárták, a forgalmat mindkét irányból a 3-as útra terelték. A szóvivő már akkor jelezte: a szemtanúk meghallgatása, illetve a helyszínelés - így a teljes pályazár is - legalább hajnalig tart majd. Utóbb kiderült, hogy a tömegkarambol vizsgálatát – mivel a balesetet a gyanú szerint rendőr okozta – éjszaka a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vette át.
    A mentők tájékoztatása szerint a karambolban négyen sérültek meg, de egyikük csak helyszíni ellátásra szorult. Két gyermeket és egy nőt kórházba szállítottak. Egy 14 éves fiút, aki könnyebben sérült meg, illetve egy szintén könnyebb sérüléseket szenvedett nőt a hatvani, míg egy súlyos állapotban lévő 7 éves fiút a fővárosi Heim Pál kórházba vittek.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

4641468-0d696ad9f03b30ad3f3dd1e0f63bef1c-wm-1376426529.jpg

Nyolc koraszülött csecsemő halt meg augusztus 5. és 10. között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpatológiai osztályán.  Haláluk ügyében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Budapest, 2016. január 31. - A bevallási nyilatkozatot választók is rendelkezhetnek adójuk 1+1%-áról. Évek óta nagyjából csak a fele ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillió állampolgárból, aki személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1%-áról idén is csakúgy, mint az elmúlt években május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.

kossuth-szcs-1945-fortepan400-1383413135.jpgElkezdődött a mintavétel Horvay János pécsi születésű szobrász (1874-1944) Kossuth-szoborcsoportjának Dombóváron álló alakjairól. A részben restaurálásra is kerülő szobrok mérethű másolatai kerülnek vissza a budapesti Kossuth térre, ahol a kompozíció eredetileg állt.