Rekordot hozott a légiforgalmi szezon

2016. október 31., hétfő 07:05

hungarocontrol400-1477813270.jpg

Budapest, 2016. október 31. - A légi közlekedés szempontjából csúcsidőszaknak számító nyári hónapokban havonta 2-3%-kal nőtt a magyar légtér forgalma. Ez a mérték annak fényében számít jelentősnek, hogy az elmúlt két év drasztikus, 20%-os forgalmi növekedése lényegében beépült a HungaroControl tevékenységébe.

A magyar légiforgalmi irányítók ezt a páratlan helyzetet is jelentős késések nélkül kezelik. A nyár az irányítás szempontjából október végéig tart, forgalma pedig közel kétszerese a télinek.

 

A magyar légtérben az átrepülő légi járatok száma soha nem látott szintet ért el 2016 nyarán. Az átrepülő forgalom augusztus minden szombatján meghaladta a napi 2700 járatot, és ezen belül is augusztus 6-án új átrepülő forgalmi rekord született, amikor is 2745 járat repülte át Magyarországot.

hirdetés

 

A budapesti repülőtér forgalma 2016 júniusában 3,3%-kal, júliusban 1%-kal, míg augusztusban 4%-kal növekedett. Összességében mindhárom nyári hónap erősebb statisztikai számokat hozott, mint egy évvel korábban.

 

A HungaroControl légiforgalmi szolgálatai - a kezelt szektorokban együttvéve - idén júliusban és augusztusban is több mint havi 100 000 repülőgép, illetve a fedélzetükön tartózkodó közel 40 millió utas biztonságáért feleltek sikeresen.

 

A légi forgalom nyáron közel kétszerese a télinek. A szezon egyre kevésbé korlátozódik a három nyári hónapra, gyakorlatilag április végétől - október végéig tart.

 

Az elmúlt két év európai politikai válságai miatt nem csökkent ugyan a légi forgalom, de a kontinens légi útvonalhálózata jelentősen átrendeződött, ami a magyar légteret is érintette.

 

A 2014-es orosz-ukrán válság és a Kelet-Ukrajna feletti Malaysian 17-es járat tragédiája miatt hirtelen 20%-kal ugrott meg a magyar légtér forgalma. Ez a növekedés azóta beépült a HungaroControl és a légiforgalmi irányítók életébe.

 

2016-ban a törökországi terrorcselekmények hatása ugyan megmutatkozott a légi forgalomban, de a nyaralók utazási kedve nem csökkent, ami további növekedést hozott a legforgalmasabb nyári hónapokra.

 

Forrás: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. október 23. - Tagadta bűnösségét az ötödrendű vádlott a Bene László volt országos rendőrfőkapitány és rendőrtársai ellen a 2006 őszén történt események miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.

Budapest, 2014. július 2. - A munkavállalói igényeket és a távmunka által biztosított előnyöket mérlegelve a cégvezetők több mint fele támogatja annak lehetőségét, hogy munkatársai otthonról lássák el feladataikat - derül ki a Profession.hu legújabb felmérésből. Ezzel szemben a gyakorlatban csak minden negyedik vállalatnál létezik ilyen pozíció, ami megoldhatná a hosszú utazással járó problémákat.

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) elszánta magát, hogy április második hetétől tiltakozó akciósorozatba kezd az országos bérajánlásra vonatkozó megállapodás kikényszerítése érdekében.