Rekordár egy szecessziós Zsolnay-vázáért

2013. december 17., kedd 06:00

A Zsolnay-kerámiák esetében rekordnak számító 19 millió forintos áron kelt el egy Apáti Abt Sándor tervezte nagyméretű szecessziós váza a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén. A mintegy száz év után előkerült, egy méter magas, eozinmázas váza 10 millió forintos kikiáltási árról indult. Kilenc ajánlat érkezett a tételre, végül a pécsi Zsolnay Múzeum szerezte meg a védett műtárgyat.

A vázát Apáti Abt Sándor, a Zsolnay gyár egyik leghíresebb kerámiaművésze azzal a céllal tervezte, hogy bemutassák: a durva, nehezen formázható anyagnak tartott pirogránitból is tudnak reprezentatív műtárgyakat készíteni.

 

Az alkotás egyike volt az 1906-os milánói világkiállításon kitört tűzvészt túlélt kevés magyar műtárgynak. A szecessziós magyar iparművészet virágkorának csúcsműveit felvonultató magyar pavilon 1906. augusztus 3-án égett le, a műtárgyak több mint 90 százaléka elpusztult, a nagyméretű Zsolnay-vázát azonban sikerült kimenteni a tűzvészből. A reprezentatív darabot röviddel a világkiállítás után egy külföldi vevő megvásárolta, majd sorsáról mintegy száz évig semmit sem lehetett tudni. A gránátalmafa körül táncoló meztelen nőalakokat ábrázoló, gazdag szimbólumrendszerrel dolgozó műremek 6-8 éve bukkant fel a németországi műkereskedelemben, akkor vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa, aki most a Virág Judit Galériának kínálta fel értékesítésre a vázát.

hirdetés

 

Zsolnay-kerámiák esetében az eddigi legmagasabb hazai leütést egy Rippl-Rónai tervezte tál érte el néhány éve 15 millió forinttal.

 

A vasárnap esti árverésen jelentős licitemelkedéssel kelt el Vaszary János Nő, virágos kalapban című képe, amelynek kikiáltási ára 6 millió forint volt, de végül 40 millió forintért ütötték le. Nagy volt az érdeklődés Nemes Lampérth József Városligeti részlet című, 1912-re datált olajképére, amely 30 millió forintos kikiáltási ár mellett 50 millió forintért talált gazdára.

 

A 187 tételt felvonultató árverés anyagának nagy része elkelt, olyan alkotók munkái találtak gazdára, mint Gulácsy Lajos, Dénes Valéria vagy Mattis Teutsch János.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

ddc-csr-dij-foto1-kapas-gergo-400-1456778285.jpg

Budapest, 2016. március 1. - Pénteken tartotta a GAP Média Kft. 3 Jó Cselekedet nevű társadalmi kezdeményezésének díjátadó estjét. A jótékonysági verseny helyezettjei között szerepel a Duna-Dráva Cement Kft. is. A vállalat három projektjével indult, ezek közül végül a „Legnagyvonalúbb jó cselekedet” kategóriában ért el első helyezést.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte hétfőn nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék azt a dombóvári férfit, aki 2011-ben brutálisan megölt egy 88 éves dombóvári ügyvédet.

download-1365192925.jpg

Segíts egy mosollyal címmel jótékonysági akciót indít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára a Mercedes-Benz Hungária Kft. - közölte a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője pénteken Kecskeméten az MTI-vel.