PénzSztár: pécsi csapat is lesz a döntőben

2013. december 8., vasárnap 09:35

Budapest, 2013. december 8. - Hét csapat szállt versenybe Budapesten az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjében. A végeredmény alapján az első négy helyezett - köztük a pécsi Aranycsapat - jutott tovább a december 19-i, ugyancsak budapesti országos döntőbe - közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft. az MTI-vel.

A szervezők, a versenyt kezdeményező Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a kilenc további támogató cég várakozásait felülmúlóan regisztrált 1120 csapat közül 950 elindult és 895 sikeresen be is fejezte az októberben megrendezett többfordulós internetes előselejtezőt. A legjobb 100 csapat a november elejei budapesti és megyei selejtezőkön mérte össze tudását, majd a továbbjutott 28 együttesből a regionális középdöntőkben november közepén került ki az a hét team, amely a héten megküzdött az elődöntőben.

hirdetés

 

Az elődöntőben a csapatoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk: így például kétperces bemutatkozó videófilmet kellett prezentálniuk, a játékvezető által megadott tíz adatra kellett becslést adniuk, egy ábrát értelmeztek másfél percben, a játékvezető által felolvasott szövegből ki kellett venniük a lényeget, illetve a csapatokhoz érkező "ügyfelet" megfelelően tájékoztatni két percben, s nem maradt el a 13+1 kérdésből álló totó sem.

 

A játék végén a döntőbe jutott csapatok a következők voltak: a Monopuli (Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csepreg), az Aranycsapat (Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Pécs), a MoneySpeaks - (Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger) és a Bandérium elnevezésű csapat (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Békéscsaba).

 

Az elődöntő négy legjobbja küzdhet tovább a fejenként 100 ezer forintból, egy-egy okostelefonból és további értékes ajándékokból álló fődíjért a december 19-i, Budapesten rendezett döntőben.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. április 1. - A civil szervezetek 2015 első félévében is pályázhatnak a Magyar Telekomnál a Civil és a CivilNET díjcsomagra. A Telekom felelős nagyvállalatként a civil szféra munkájának támogatására hozta létre a kedvezményes telefon- és internethasználatot biztosító díjcsomagokat.

Pécs, 2015. június 3. - A Kodály Központ adott otthont május 29. és 31. között a Rotary Magyarország District Konferenciájának. Több mint száz hazai és külföldi tag gyűlt össze, hogy értékeljék az előző évet, és a jövőbeli tervekről tanácskozzanak.

Budapest, 2015. december 12. - Belevágni egy saját vállalkozásba egyszerre kockázattal és izgalommal teli, hiszen rengeteg kihívás és kemény munka vár arra, aki az üzleti önállósodás útját választja. Gyakran azért választják a vállalkozók útját az emberek, mert függetlenségre és szabadságra vágynak. Ekkor még nem látjuk előre, hogy milyen küzdelmek és kudarcok várnak ránk.