Ötödével csökkentené az alapvető élelmiszerek árát az MSZP

2013. április 3., szerda 17:28

 Budapest, 2013. április 3., szerda  - Az MSZP szerint nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb rezsicsökkentésre lenne szükség, aminek részeként 22 százalékkal csökkenteni kellene az alapvető élelmiszerek árát.

 Az ellenzéki párt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusának napközben tett nyilatkozatára reagálva úgy fogalmaz, "ezúton ismételjük el száznegyvennyolcadszorra, hogy az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, mert az elmúlt három év után az embereknek minden megélhetési költségeket csökkentő intézkedés jól jön".
Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a rezsicsökkentés is a Fidesz igazságtalan gazdaság- és társadalompolitikájába illeszkedik. Mint írják, az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, sőt nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb csökkentést javasolnak, ennek pedig része lenne az alapvető élelmiszerek árának 22 százalékos mérséklése is, mondván a megélhetési költségek nem csak gáz- és a villanyszámlákból állnak.
Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján mindenekelőtt azt emelte ki, hogy több fogyasztóvédelmi problémát is felszínre hozott a rezsicsökkentés, ennek nyomán pedig feljelentés született a korábbi fővárosi távhődíj-megállapítás miatt, próbaperek indulhatnak bizonyos helyeken a szemétszállítás drágulásával kapcsolatban, továbbá még mindig vizsgálják a hibás formátumú rezsiszámlákat.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. november 23. - Diszkréten keres állást a magyar, 96 százalékuk csak akkor szól főnökének, ha már konkrét ajánlata van vagy le is szerződött új munkaadójával - derült ki a Jobinfo.hu állásszemléző oldal kutatásából. Persze az addig vezető út rögös, sok a diszkriminatív kérdés, melynek elszenvedői leginkább a kisgyermekes anyukák és a szülő korban lévő hölgyek. Utóbbiak több ízben számoltak be arról, hogy írásban akarták őket arra kötelezni, hogy 3-5 évig ne vállaljanak babát.

alomut-gyermekrajzpalyazat-plakat-2015-400-1444100852.jpgBudapest, 2015. október 6. - A Magyar Közút várja az általános iskolás gyermekek rajzait, amelynek témája az úthoz kapcsolódik, például közlekedés, útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása (Útinform).

Budapest, 2016. szeptember 4. - Különbséget kell tenni a hosszabb időre szóló ingatlan-bérbeadás és a rövid távú, néhány vendégéjszakára szóló szolgáltatás között. Míg az egyiknél nem, a másiknál kötelező az adószám.