Nem szívesen váltunk munkahelyet

2014. november 18., kedd 06:00

Budapest, 2014. november 18. - Bár a Randstad Mobilitási Index szerint a globális munkaerőpiacon évek óta élénkülés figyelhető meg, Magyarországon az emberek nem szívesen váltanak munkahelyet.

A globális munkaerő-piaci trendek egyértelműen a gazdasági válság végét jelzik: a Randstad Mobilitási Index például 2010-hez képest 10 százalékos növekedést mutat. „Ez azt jelenti, hogy az emberek világszerte egyre jobban bíznak magukban, nyitottabbak az új lehetőségekre és bátrabban váltanak munkahelyet, ami újra kiélezi a tehetségek megszerzéséért vívott versenyt és a globális munkaerőpiacot is felpörgeti” - elemezte az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

 

Magyarországon a mobilitási index 2010 után emelkedni kezdett, azonban a 2012 végén elért csúcspont után megfordult a trend. A legfrissebb, 2014. harmadik negyedévére vonatkozó adatok szerint az elmúlt 9 hónapban 5 százalékponttal csökkent a megkérdezettek hajlandósága a munkahelyváltásra.

hirdetés

 

Nem akarunk másik munkát?

 

A friss adatok szerint Magyarországon a megkérdezettek 13 százalékának változott az állása az elmúlt hat hónapban, ami rendkívül alacsony érték - ennél kevesebbet csak Luxemburgban mértek a felmérésben részt vevő 33 ország közül. A globális átlag 24 százalék volt az összesített adatok szerint, de a riportban szereplő többi közép-európai országban is jóval magasabb volt a munkahelyváltások aránya, mint hazánkban: Szlovákiában és Csehországban 17 százalék, Ausztriában és Lengyelországban pedig 21 százalék. Magyarországon ráadásul a jelenleg is aktívan dolgozó munkavállalók nagy része nem keres másik munkahelyet: a megkérdezettek 75 százaléka egyáltalán nem figyeli az álláshirdetéseket, további 15 százalék pedig csak ritkán néz körbe. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy 41% elviekben nyitott egy új lehetőségre annak ellenére, hogy aktívan nem keres másik munkahelyet.

 

„A munkahelyváltás hiánya ebben az esetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy az alkalmazottak elégedettek a pozíciójukkal. A magyar munkavállalók a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább ragaszkodnak a biztos állásukhoz, mintsem hogy új kockázatokat vállaljanak” - figyelmeztetett Baja Sándor. A megkérdezett munkavállalók 52 százaléka elégedett a munkájával, aminél kevesebbet csak Hongkongban és Japánban mértek. „A válaszadók 16 százaléka ugyanakkor kifejezetten elégedetlen, ami a második legmagasabb érték világszerte” - tette hozzá a Randstad Hungary ügyvezetője.

 

A felmérés hátteréről

 

A Randstad Workmonitor egy 33 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás egy-egy speciális témakör mellett a globális és helyi munkaerő-piaci trendeket is monitorozza. A 2014 harmadik negyedévére vonatkozó statisztikák alapjául szolgáló adatokat 2014. július 22. és augusztus 5. között vették fel. A felmérés során Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

 

Forrás: sakkom

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. október 13. - A Nemzetpolitikai államtitkárság idén negyedik alkalommal is meghirdeti a Miénk a város! című játékot, amelyre 6-10 éves óvodások és kisiskolások jelentkezését várják.

Budapest, 2014. július 2. - A munkavállalói igényeket és a távmunka által biztosított előnyöket mérlegelve a cégvezetők több mint fele támogatja annak lehetőségét, hogy munkatársai otthonról lássák el feladataikat - derül ki a Profession.hu legújabb felmérésből. Ezzel szemben a gyakorlatban csak minden negyedik vállalatnál létezik ilyen pozíció, ami megoldhatná a hosszú utazással járó problémákat.

Budapest, 2016. június 28. - A számítástechnika fejlődésével együtt nő az internethasználók száma, és ezzel együtt az őket fenyegető rosszindulatú vírusok is évről-évre szaporodnak. Magyarországon is tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok, melyek egyik leggyakoribb képviselője a CTB-Locker.