Nagy az igény az informatikai szakemberekre

2016. március 31., csütörtök 06:00

programozas400-1459350659.jpg

Budapest, 2016. március 31. - Középtávon a legfőbb technológiai trend a dolgok internete, az egymással kommunikáló eszközökre épülő megoldások egyre jobban befolyásolni fogják a vállalatok és az intézmények életét, a hálózatok és a szolgáltatások üzemeltetése, fejlesztése pedig egyre nagyobb igényt támaszt a képzett informatikai szakemberek iránt - hívja fel a figyelmet a T-Systems Magyarország.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben idézik Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki rámutatott: a minőségi utánpótlás kulcskérdés az informatikában, az Európai Unióban 825 ezer be nem töltött állást prognosztizáltak 2020-ra.

 

Ismertetik azt is, hogy a Magyar Telekom összesítése szerint jelenleg mintegy 300 ezer ember dolgozik a magyarországi infokommunikációs (IKT) szektorban, ugyanakkor mintegy 15 ezer szakember hiányzik. A szektor velük 400 milliárd forintnyi GDP többletet állíthatna elő a cég számításai szerint - emelik ki.

hirdetés

 

Rámutatnak arra is, hogy egy informatikus négyszer annyi GDP-t állít elő, mint egy átlagos munkavállaló, és bruttó átlagfizetésük is csaknem megkétszereződhet. Magyarországon a bruttó átlagfizetés jelenleg 250 ezer forint, a fejlesztők átlagosan 400 ezret keresnek havonta, viszont a bér vezetői beosztás nélkül is több mint 500 ezer forintra nőhet. A magas fizetésre nagy esélye van annak, akinek műszaki diplomája van, 10 év feletti tapasztalattal rendelkezik, nagy cégnél dolgozik, lehetőleg a távközlési szektorban - teszik hozzá.

 

A közleményben tájékoztatnak arról is, hogy a Magyar Telekom Csoport által indított Legyél Te is Informatikus! program keretében már több mint 2000 gyereket oktattak az önkéntesek Budapesten és vidéken a pályaválasztás előtt álló diákok szemléletformálása érdekében, hogy az informatikára vonzó pályaként tekintsenek.

 

Forrás: MTI, képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek

bam-2013osz-400-1380730997.jpgOrszágszerte péksüteménnyel, gyümölccsel és egyéb finomságokkal várják a kerékpárosokat október 3-án és 4-én, csütörtökön és pénteken reggel a Bringázz a munkába! (Bam!) kampány részeként. Pécsen harmadikán számíthatunk a kedves vendéglátásra.

Budapest, 2014. október 12. - Bár a magyar munkavállalók többségének vannak csoportos feladatai, a megkérdezettek fele nem tartja magát csapatjátékosnak. A sokszínű csoport számunkra inkább a munkatapasztalatbeli különbséget jelenti a kulturális vagy korbeli változatosság helyett - derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb eredményeiből.

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A Coaching Team által végzett, 499 fős mintavételű felmérés elgondolkodtató eleme, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.