Milyen volt az augusztusi ingatlanpiac?

2015. szeptember 17., csütörtök 06:05

Budapest, 2015. szeptember 17. - Az elmúlt fél év legalacsonyabb forgalmát mutatta az augusztusi adás-vételi mennyiség az ingatlanpia­con, ám ez a csekély visszaesés szezonális jellegű - közölte a Duna House.

Tavaly ugyanekkor 23%-kal kisebb forgalmat becsült a Duna House, két éve pedig alig haladta meg a 7000-et az ebben a hónapban eladott ingatlanok száma. Becslésünk szerint az első nyolc hónapban így összesen közel 92 ezer adás-vétel bonyolódott, ami már most meghaladja több válság utáni teljes év forgalmát. Tavaly ugyanebben az időszakban 64 ezer közeli tranzakciót becsült a cég, ami 44%-kal gyengébb forgalmat jelentett. A júliusival megegyező szintet mu­tatott augusztusban a Kereslet Index. A 93 százalékpontos érték bár az idei év legalacsonyabb szintje, de ez szezonálisan indokolható érték, amely így is magasabb mint 2014-ben bármelyik hónapban.

 

A Duna House által közvetített ingatlanok adatai alapján augusztusban Kelet-Magyarországon a panele­ket 134-, a téglaépítésű lakásokat 165 ezer Ft-os négyzetméteráron vásárolták. Az ország nyugati felén a panelt 142-, a téglalakást 212 ezerért vették. A főváros budai oldalán 264-, Pesten 270 ezer Ft-ot fizettek a panelek négyzetméteréért, a téglaépítésű lakásokat pedig Budán 395-, Pesten 279-, a Belvárosban pedig átlagosan 475 ezerért vették.

hirdetés

 

Augusztusban a közvetített ingatlanok 3-4%-a volt újépítésű. Felújítandót a fővárosban és Nyugat-Ma­gyarországon vettek leginkább, ahol nagyjából minden tízedik ilyen volt, míg az ország többi részén ennek fele volt jellemző. Az ország nagy részén inkább a kiváló minőséget vették a tranzakciók negyedében, ki­véve Nyugat-Magyarországon, ahol minden ötödik volt ilyen.

 

A Budapesten vásárolni szándékozók közel 21%-a megjelölte (többek közt) a XIII. kerületet, mint po­tenciális lokációt, ezzel továbbra is a legnépszerűbb kerület a fővárosban. A leendő vevők 17-18%-a kedveli még a VI., VII., IX. és XI. kerületeket is, de az ezt övező területek sem kevésbé népszerűek. A külsőbb pesti kerületeket a vevőjelöltek 6-7%-a keresi.

 

A családi házukat eladóknak nem kellett sokat csökkenteni az eredetileg elképzelt árból, csupán 4%-ot országszerte, hogy érdeklődőt találjanak. A vevők ezekből 7-9%-ot tudtak tovább alkudni. A panelek eseté­ben mindössze 1% árlevitelre volt szükség és a vevői alku is mindössze 3 % volt Budapesten és 5% vidéken. A téglaépítésűeknél a fővárosban szintén alacsony, 1% árlevitelt követően átlag 3% alku volt, vidéken 2% árcsökkentés után 5%-ot tudtak alkudni.

 

Augusztusban nagyon magas volt a befektetők aránya a fővárosban. A vásárlás okára választ adó vevők 45%-a nyilatkozott úgy, hogy ez áll a háttérben. Vidéken a válaszadó vevők 27%-a nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés állt a vásárlás hátterében. Majdnem minden negyedik vevő elsőlakás vásárlónak vallotta magát. A befektetők vidéken csak a harmadik legnagyobb vevői csoport volt, 20%-os piaci jelen­léttel. Budapesten a válaszadó eladók 44%-a nyilatkozott úgy, hogy az értékesítés oka a nagyobb lakásba költözés volt. További 20-20% bevallása alapján örökölt ingatlant értékesített, vagy kisebb lakásba sze­retne költözni. Vidéken minden harmadik eladó örökölt ingatlant értékesített, átlag 8,4 millió Ft bevételre szert téve.

 

A Duna House által augusztusban lezárt tranzakciók adatai alapján vidéken az esetek 41%-ában vásároltak 40-60 m2 közötti ingatlant és 22%-ban 60-80 m2-est. A nagyméretű, 160 m2 fölötti kategóriát a vevők 4%-a választotta. Pest Megyében már a vevők 8%-a vásárolta a legnagyobb méretet. A két legnépszerűbb kategória itt is a 40-60 és a 60-80 m2 közöttiek, melyeket a vevők 22-23%-a vásárolt. Budán a legtöbb tranzakció a 400 ezer Ft/m2-nél drágább ársávban zajlott, a vevők 37%-a választotta ezt. Pesten szintén itt történt a legtöbb vásárlás 21%-ban, de a korábban is favorit 200-250 ezer Ft/m2 kategóriát is a vevők ötöde vásárolta. A főváros mindkét oldalán a 40-60 m2 közötti lakásokat vették legtöbben, nagyjából az esetek 40%-ában.

 

Forrás: Duna House

Kapcsolódó cikkek

internetado-tuntetes-pecs3-400-1414526419.jpgBudapest-Pécs, 2014. október 28. - A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren ma este. A tervezett intézkedés ellen Budapest mellett több nagyvárosban - köztük Pécsen - is tüntettek.

Budapest, 2014. július 31. - Ma már egyre többen érzik szükségét annak, hogy egészségtudatosan éljenek. Az augusztus 9-én, a Lurdy Házban tartandó High Life Életmód- és Szépség Fesztivál őket, a testi-lelki egészségért tenni akarókat célozza meg.

liba400-1383318401.jpgHa november, akkor újbor és libacomb: a Magyar Turizmus Zrt. ötödik alkalommal is megszervezi a Márton-napi Libato(u)r és Újborünnep nevű belföldi akcióját. Ennek lényege, hogy különböző libás meglepetésekkel és jobbnál jobb, az ünnepkörhöz kapcsolódó programokkal, belföldi úti tippekkel csábítják libato(u)rázásra az érdeklődőket - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.