Megnyitják a Margitszigetet

2013. június 21., péntek 13:03

2013. június 21., péntek  – Péntek délután két órakor megnyitják a Margitszigetet a közösségi közlekedés, a gyalogos forgalom és az engedéllyel rendelkezők előtt, de továbbra is van egy szűk szakasz, amelyet kordonnal zárnak el – jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke, budapesti kormánymegbízott pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormánymegbízott arról is beszámolt, hogy az árvíz miatt kiköltöztetett valamennyi budapesti lakos hazatérhetett az otthonába. Őket korában a főváros I., III., IV., XXI., illetve XXII. kerületéből költöztették ki.

 

Pesti Imre jelezte: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) péntek este 6 óráig végez a fertőtlenítéssel, és a tervek szerint hétvégére befejeződik a szúnyogirtás is a fővárosban. Utóbbit a hét elején földi gyérítéssel kezdték, péntektől pedig légi irtás lesz.     A védelmi bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a Rudas és a Lukács fürdő már működik, a vízminták negatívak voltak. A Király fürdő még zárva tart, a megnyitás időpontja egyelőre nem ismert.

hirdetés

 

Pesti Imre tájékoztatása szerint a Margitszigetről eltűntek a homokzsákok, a helyreállítás majdnem befejeződött. A Főkert egy területen, a sziget Pest felőli oldalán végez még munkálatokat, azt a területet körbekordonozták és nem látogatható – tette hozzá.     A kormánymegbízott jelezte: a sportuszoda két medencéjét már pénteken használhatják a sportolók, szombat reggel 8 órakor pedig mind az uszoda, mind a Palatinus strand megnyílik. A margiszigeti lezárás feloldása nemcsak a közlekedésre és az uszodákra vonatkozik, hanem a kereskedelmi egységekre és az atlétikai centrumra is.

 

Budapesten a helyreállítás majdnem teljesen befejeződött – jelentette ki Pesti Imre. Azt is elmondta: a pesti alsó rakpart Parlament előtti része nem az árvízzel, hanem az építkezéssel összefüggésben van még lezárva.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2013. április 2., kedd- Magyar "mozgó szövet" nyerte el a stuttgarti Blickfang formatervezési kiállítás fődíját; a Szentirmai-Joly Zsuzsanna által kifejlesztett anyag és az ennek felhasználásával készült Laokoon állólámpa csaknem kétszáz tervező munkáját utasította maga mögé.

Budapest, 2016. február 1. - Az e-kereskedelem az egyik leggyorsabb ütemben növekedő ágazat, a határokon átnyúló hatékony tranzakcióknak azonban még vannak akadályai.

Budapest, 2014. október 8. - A Széchenyi 2020  program támogatását élvező „A Munkáért” projekt részeként a következő hetekben és hónapokban rendezik meg az ország több pontján a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vállalkozói tapasztalatcserét szolgáló rendezvénysorozatát.