Megállapodás a kormány és a HÖOK között

2013. január 22., kedd 10:09

Mégis lesznek államilag finanszírozott helyek a jogon és a közgázon, a feltételeknek viszont legfeljebb a szük elit tud megfelelni.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a HÖOK képviselő hétfőn egy nyolc pontból álló egyezséget fogadtak el, amelyik rögzíti, hogy azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékletében meghatározott, bejutáshoz szükséges ponthatárok az érintett szakokra 425 és 470 pont között mozognak.

hirdetés

 

A megállapodás szerint a felek tudomásul veszik, hogy az Országgyűlés eltörölte a felülről tervezett keretszámok rendszerét, így a felsőoktatásban való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ. Az aláírók kinyilvánították azt is, hogy az idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források.

 

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke erre úgy reagált: a részmegállapodás azt bizonyítja, hogy a kormány csak az  erő nyelvén ért, „a kormányzati önkénnyel szembeni határozott ellenállás  tehát nem hiábavaló”.

 

A DK ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy a sikert közösen kivívó érdekképviseleti szervezetek és mozgalmak közül a kormány önkényesen választ magának tárgyalópartnereket. A párt követeli, hogy a  minisztérium valamennyi érintett civil szervezetet kezeljen partnerként – jelentette ki.

 

Az alelnök azt is megjegyezte, hogy a16 vitatott szakon olyan feltételekhez köti az államilag támogatott képzésben való részvételt, amelyet alig egy-két tucat –  szinte kizárólag a társadalmi elithez tartozó – hallgató képes  teljesíteni.

Kapcsolódó cikkek

balatoni-horgasz400-foto-derzsi-elekes-andor-1385223326.jpgVéglegessé vált, így hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben a halászati és horgászati szabályokat részben módosító rendelet. Az új szabályozás alapján a fajlagos tilalmi időszak és a kifogható méretkorlátozás minden horgászra és halászra vonatkozik, míg a napi kifogható mennyiséget a horgászoknak és az állami halászjeggyel halászóknak kell betartani.

kozut-gyermekrajz-palyazat-2014-400-1415287792.jpgBudapest, 2014. november 6. - A Magyar Közút második alkalommal várja az általános iskolások rajzait, amelyek témája az úthoz kapcsolódik. Rajzolhatnak így például a gyerekek a közlekedésről, útépítésekről, az út és a környezet kapcsolatáról, illetve az úton lévők tájékoztatásáról (Útinform).

Győr, 2013. június 4., kedd - A néhány nappal korábban jelzettnél 40-50 centiméterrel magasabban tetőzhet a Mosoni-Duna - jelentette be a Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott.