Már csak pár napig lehet pótfelvételizni!

2013. augusztus 9., péntek 00:01

6-1376001055.jpg

Nemrég elindult a „második kör”, azaz a pótfelvételi eljárás. Elérhetővé váltak tehát a felsőoktatási intézmények által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések. Jelentkezni egyetlen képzésre lehet, kizárólag elektronikus úton, legkésőbb 2013. augusztus 12-ig.

A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.

 

Kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivételt képeznek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései.

 

Érdemes tehát jól megfontolni a döntést.

hirdetés

 

A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 24-én meghatározott ponthatárnál, amennyiben a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 240, felsőoktatási szakképzésen 200, mesterképzésen 50), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.

 

A jelentkezés menete:

Az e-felvételi használatához egy választott felhasználónév és jelszó mellett szükség van egy megbízható e-mail címre is. Az e-felvételi felületén az első belépéskor a jelentkezőknek meg kell adniuk születési dátumukat, a rendszer ezután automatikusan elküldi a későbbi belépésekhez szükséges biztonsági kódot, valamint a felvételi azonosító számot.

Az űrlapok kitöltésére 2013. augusztus 12-én éjfélig van lehetőségük a felvételizőknek. Szintén eddig a határidőig kell befizetni (bankkártyával, vagy átutalással) az eljárási díjat, ami a pótfelvételi során 5000 Ft.

 

Az e-felvételi jelentkezést az űrlapok elmentése után legkésőbb augusztus 14-ig hitelesíteni is kell Ügyfélkapun keresztül, vagy a felületről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (cím: Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220). A ponthatárokat előre láthatólag 2013. augusztus 29-én hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2013. szeptember első napjaiban.

 

/Forrás: felvi.hu/

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2014. május 27. - A 6., 8. és 10. évfolyamon a tanulók 2827 iskola 3597 telephelyén az országos mérés feladatlapjait írják meg május 28-án a szokásos tanítás helyett. A sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve a mérés az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező. Így a mérésben idén összesen 269 611 diák vesz részt: 92 447 hatodikos, 87 418 nyolcadikos és 89 746 tizedikes.

tanitanek-tuntetes400-1465678528.jpg

Budapest, 2016. június 12. - Budapest mellett több megyeszékhelyen is szabad oktatást követelve tartottak tüntetéseket szombaton pedagógusok. A kormány és a Fidesz úgy látja, a tanárok többsége már felismerte, hogy a tárgyalóasztalnál kell rendezni a konfliktusos kérdéseket, az MSZP álláspontja ezzel szemben az, hogy a pedagógusok csak a köztereken érvényesíthetik érdekeiket.

akac-1394600528.jpgBudapest-Brüsszel, 2014. március 11. - Levelet írt Janez Potocnik környezetvédelmi biztosnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy az akácméz alapjául szolgáló fehér akác ne kerülhessen rá arra a listára, amely a behurcolt, nem őshonos, visszaszorítandó állat- és növényfajokat tartalmazza.