Látogatórekorddal zárt a VOLT Fesztivál

2013. július 7., vasárnap 12:59

707460-1373194909.jpg

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt.

A mostani 110 ezres vendégszám mintegy 8 ezerrel több a 2011-esnél - mondta el Lobenwein Norbert, akinek közlése szerint egy este - a szombati záró bulin - lépték túl a Lővér Kempingben tartott esemény befogadóképességének határát, ezért ki kellett tenni a "megtelt" táblát.
A szervezők már a kapunyitás előtt azzal kalkuláltak, hogy minden eddiginél több embert vonz a rendezvény.

hirdetés

 

A 750 millió forintos összköltségvetésű esemény helyszínén - a Lővér Kempingben - a rendelkezésre álló 150 faház egy óra alatt elfogyott és négy-ötezer sátornak volt hely a területen. Ismét sikerült megtölteniük Sopron szálláshelyeit: telt házat jelentettek a kollégiumokból és a négycsillagos szállodákból is.


A Sziget Szervezőiroda közvetlen stábja mintegy 100-120 emberből áll, a VOLT - amelyen fellépett a Billy Talent, a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, a Queens of the Stone Age, Bonobo, a Bullet For My Valentine, a Gus Gus, a Papa Roach, az Example, a Knife Party, a Parov Stelar Band, Sven Väth vagy Martin Solveig is - teljes kiszolgáló személyzete alvállalkozókkal együtt 1200-1500 ember.

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. július 13. - A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2015 júniusában minimálisan nőtt, ugyanakkor a fogyasztói várakozások javultak az ország gazdasági helyzetének rövidtávú javulásában reménykedők növekvő arányának okán. A tavasz a vásárlási hajlandóság mindössze 1 százalékpontos emelkedését hozta. Márciushoz képest mérséklődött a munkanélküliek számának csökkenésére számítók aránya és tízből hatan további drágulást valószínűsítenek. Jelentősen nőtt a lakásvásárlást jó befektetésnek tartók aránya és a válaszadók 63 százaléka saját bevallása szerint soha nem venne fel hitelt.

Budapest, 2014. május 9. - Az elmúlt évek üzleti sikertörténetei, az egyre bővülő taglétszám, a BNI tagok tavalyi évi 12,1 milliárdos többletbevétele és az ország különböző részein egymást ismerősként köszöntő üzletemberek növekvő száma mind arra utal, hogy a „GIVERS GAIN” („AKI AD, AZ NYER!®”) sikerfilozófia nem csak Amerikában, de immár Magyarországon is hódít.

Budapest, 2016. április 20. - Minden eddiginél több önkéntes minden korábbit meghaladó számú szemetes helyszínt szeretne tisztává varázsolni az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretében. A kampány weboldalán a jelentkezési határidőig, április 18-án éjfélig 128.605 önkéntes regisztrált előre az akcióra 2.240 találkozási pontra. Az országos szemétgyűjtésben résztvevők számára biztosított eszközök kiszállítása április 25-én kezdődik, a csomagokat a koordinátorok kapják kézhez.