Közös fellépésre készül Sormás és Martonfa

2015. augusztus 9., vasárnap 15:15

sormas-tuntetes400-1439125204.jpgSormás, 2015. augusztus 9. - Közös megmozdulásokkal, együtt lépnek fel a jövőben a menekülteket ideiglenesen befogadó állomások megépítése ellen a Nagykanizsa melletti Sormás és a Pécshez közeli Martonfa képviselői.

Erről vasárnap állapodtak meg Sormáson (első képünk az ottani, augusztus 7-i tüntetésen készült, MTI-fotó: Varga György) a két település képviselői. A zárt ajtók mögött folytatott egyeztetésen közel húsz ember vett részt a két, a kormány által ideiglenes befogadóállomás építésére kijelölt településről.

 

Az ezt követően tartott sajtótájékoztatón Lenkovits Zoltán, a sormási civilek által életre hívott válságstáb vezetője elmondta: a két település lakói közösen szeretnék elérni, hogy ne építsenek menekülttáborokat. Hozzátette, hogy Martonfa polgármesterével ők kezdeményezték az egyeztetést, amelyen azonban más elfoglaltságára hivatkozva Sormás polgármesterasszonya nem vett részt.

hirdetés

 

Bosnyák András, Martonfa (második képünkön az ide tervezett befogadóállomás elleni augusztus 7-i pécsi tüntetés, MTI-fotó: Sóki Tamás) független polgármestere azt mondta: nemcsak abban közösek a szándékaik, hogy egyik településen se létesüljön befogadóállomás, de "az országban sehol ne épüljön". Nem kívánta elárulni, hogy a tiltakozásnak milyen formáját választják még, de úgy fogalmazott, hogy erre azért van szükség, mert "antidemokratikus módon döntöttek" felettük.

 

martonfa-tuntetes-pecs-1439125589.jpg

 

Póczai Zoltán, Sormás alpolgármestere is részt vett az egyeztetéseken, de mint az MTI kérdésére elmondta: magánemberként jött el. Meglátása szerint a falu lakóinak 98 százaléka ellene van a táborépítésnek, a képviselő-testület is határozatot hozott arról, hogy nem értenek egyet ezzel a tervvel.

 

Kedden Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára már tárgyalt a két település vezetőjével. Utána az MTI-nek elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a két településen megőrizze a közbiztonságot és biztosítsa a települések zökkenőmentes mindennapi életének feltételeit. Tájékoztatása szerint a polgármesterekkel áttekintették az ideiglenes tábor által okozott vélt vagy valós biztonsági kockázatokat, és azt, hogy miként lehet megóvni a települések biztonságát. Erre példaként hozta, hogy a tárca segítséget nyújt a polgárőri és rendőri jelenlét erősítésében, és - amennyiben szükséges - térfigyelő kamara-rendszer kiépítésében.

 

Az államtitkár érthetőnek nevezte a lakossági aggályokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az újonnan létrehozandó állomást rövid időre tervezik, és a megvalósítás alatt is folyamatosak lesznek a kormányzati egyeztetések. Az ezer-ezer fős nyitott intézményekben a menekültkérelem elbírálásáig helyezik el az illegális migránsokat - közölte.

 

Martonfa és Sormás vezetője azt is kérte, hogy a kormány oldja meg az ideiglenes befogadóállomással összefüggő problémákat - tette hozzá Pogácsás Tibor, jelezve: mindent megadnak a települések mindennapi életének zökkenőmentességéhez. (Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

laptop400-1474746864.jpg

Budapest, 2016. szeptember 26. - Az internet egyre nagyobb hatással van az építőiparra is. Az építőanyag-kereskedők 61, a kőműves és burkoló szakemberek 45 százaléka a saját bőrén érzi, hogy online tájékozódnak a lakossági építtetők, főleg a „CSOK-os” megrendelők. Képeket mutatnak, szakmai kérdéseket tesznek fel, néha tudálékosak és sokan használják ki, hogy online lehet olcsóbbat találni.

okostelefon400-1451641766.jpg

Budapest, 2016. január 1. - Becslések szerint a magyarok több tízezer okoseszközt veszítenek el decemberben a céges és egyéb karácsonyi, év végi partikon. Mivel többségükön a tapasztalatok alapján semmilyen biztonsági megoldást nem használnak, a magyarok kíváncsiságát ismerve, a megtalálók több mint 60 százaléka bele is néz az elvesztett telefonokon tárolt adatokba.

image1358180570-1370630620.jpg

Megjelent a dohányboltok engedélyezési eljárását tartalmazó kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben; a jogszabály megfogalmazza, hogy a dohánybolti engedélyt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adja ki azoknak, akik koncessziós szerződéssel rendelkeznek.