Közel 236 ezer forint volt a bruttó átlagkereset

2015. április 7., kedd 06:05

Budapest, 2015. április 7. - Idén januárban 4,1%-kal nőttek az átlagkeresetek 2014 azonos időszakához viszonyítva. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

 2015 januárjában az előző év azonos hónapjához képest

  • a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 235 900 forint volt.
  • a bruttó átlagkeresetek az információ, kommunikáció gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (461 900 forint), a legalacsonyabbak pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás (145 300 forint) területén.
  • a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 168 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, illetve 9100 forint volt.
  • nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 154 500 forint volt, - a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt - a bruttó keresetekével azonos mértékben, 4,1%-kal emelkedett. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevő hatást nem eredményezett a nettó keresetek átlagindexében. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 500 forintra becsülhető. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,5, a vállalkozásoknál 3,3, a költségvetés területén 3,7, a nonprofit szervezeteknél 4,2%-kal nőttek a keresetek.
  • a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek - 0,5 százalékponttal - kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.
  • a 245 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,8%-kal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,0%.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. augusztus 5. - Egyre több nyugat-európai állampapír hozama csúszik negatív tartományba. Vajon csak a biztonságos befektetési eszközök iránti túlfűtött keresletről van szó, vagy az alacsony hozamszintek „japánizálódásra” figyelmeztetnek, és Japánhoz hasonlóan defláció és stagnálás jöhet Nyugat-Európában is? A K&H Alapkezelő szakemberei elmondják, mit tehetnek a befektetők.

videotanar400-1422099829.jpgBudapest, 2015. január 25. - Az általános iskolai felső tagozat teljes tananyagát feldolgozó Videótanár bátor és elhivatott hazai pedagógusok közreműködésével készített oktatóvideókkal segíti a felsős tanulókat az otthoni tanulásban.

kep-gvti400-1428551571.jpgDebrecen-Pécs, 2015. április 9. - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerződést kötött a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületével (FOME), így a tanácsadás ismét elérhető lesz az öt vidéki nagyvárosban tavaly megnyitott Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodákban (Irodahálózat) a FOME szakembereinek közreműködésével.