Kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás

2013. november 1., péntek 10:30

streptococcus-pneumoniae400-1383298403.jpgJövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz. A pneuomococcus baktérium elleni oltással középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg.

A védőoltás kötelezővé tételét bejelentő Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke tájékoztatása szerint az eddig az ajánlott kategóriába tartozó oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta. A szakmai tapasztatok indokolták, hogy ezt az oltást is vegyék fel a kötelező védőoltások sorába - tette hozzá.
   

hirdetés

A méhnyakrák megbetegedésért felelős HPV-vírus elleni oltással kapcsolatban Beneda Attila elmondta, a három oltásból álló sorozatot jövőre az iskolai kampányoltások keretében lehet majd kérni a 12-13 éves korosztály számára. Elmondta azt is, a jövő évi költségvetés előirányzatában oltóanyag-beszerzésre egymilliárd forinttal több jut, ez fedezi a HPV elleni oltóanyag beszerzését is.
   

Beneda Attila hangsúlyozta, a kötelező védőoltások beadásáért a háziorvosok és a házi gyermekorvosok nem kérhetnek pénzt.
   

Az ÁNTSZ, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg tíz fertőző betegség ellen van az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B ellen kapnak a gyerekek kötelezően oltást.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

mustgaz-mandiner-hu-1377637376.jpgA legtöbb borvidéken augusztus végével hivatalosan is megkezdődött a szüret időszaka. Igaz ez a kisebb borászatokra és a hobbitermelőkre is. Sajnos ilyenkor gyakori a halálos mustgázmérgezés, amely egy kis körültekintéssel megelőzhető. Írásunkban összefoglaljuk a legfontosabb megelőzési szabályokat. De az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.

vital-veradas-2014-400-1401423469.jpgBudapest, 2014. május 29. - Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt május 31-én, szombaton 10 és 18 óra között „VITÁL VÉRADÁS” címmel  véradó napot szervez az ország öt pontján - Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden -, ahová 1200 fő véradót várnak. A helyszíneken vért adókat "egészséges menüvel" vendégelik meg, valamint egy ajándékcsomagot is kapnak.

borklinika-uj-fenyterapias-keszulek400-1416371831.jpgPécs, 2014. november 19. - Fényterápiás kabint helyezett üzembe és tanácsadó programot indított a pszoriázisban, azaz pikkelysömörben szenvedő betegek kezelésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bőrgyógyászati klinikája.