Kilenc pécsi a közel kilencven „MOL-tehetség” között

2013. december 3., kedd 13:20

A MOL Tehetségtámogató Program idén csaknem 90 fiatal művész- és tudóspalánta pályafutását segíti összesen 18 millió forinttal. A pályázók eszközvásárláshoz vagy útiköltséghez igényelhettek támogatást. Az idén felkarolt legfiatalabb tehetség pécsi, a tízéves Boros Mihály. Rajta kívül nyolc további támogatott származik a baranyai megyeszékhelyről.

A MOL Tehetségtámogató Program fiatal és eredményes művészek, ifjú kutatók és sportolók fejlődését segíti. Számukra a felkészüléshez szükséges eszközök biztosítása, egy hangszer, sportszer megvásárlása, vagy egy-egy verseny, mesterkurzus útiköltségeinek támogatása jelenti általában a legnagyobb segítséget. A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig közel 3000 sportoló és művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette összesen több mint 380 millió forinttal.

hirdetés

 

A MOL pályázatán 2013-ban összesen 87 fiatal, illetve egyesületeik és társulásaik nyerték el a támogatást 18 millió forintnyi értékben. Az idei nyertesek a Budapest Music Centerben tartott, koncerttel egybe kötött eseményen vehették át az oklevelet Ónodi Eszter színművésznőtől, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövetétől és Felméry Lilitől, az Operaház balerinájától, a program korábbi támogatottjától. A koncerten a MOL Tehetségtámogató Program korábbi komolyzenei támogatottai léptek fel Érdi Tamás zongoraművész társaságában.

 

Az értékelésben szakértő zsűri közreműködött, amelynek tagja volt Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Esztó Zsuzsa zongoraművész, a Zeneakadémia tanára, Devich Márton újságíró, Gereben Ágnes irodalomtörténész és Várkonyi Péter mérnök, a BME tanára. A végső döntést - figyelembe véve eddig elért eredményeket és a rászorultságot - az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg.

 

A „Művészet-tudomány” kategória 2013. évi pécsi díjazottjai (név, életkor, művészeti/tudományos ág):

  • Balogh Ádám, 15, zongora
  • Boros Mihály, 10, zongora
  • Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet, 12-18, színművészet
  • Fekete Panna Tímea, 17, matematika
  • Kopári Ádám, 18, csillagászat
  • Lakatos Bence, 16, zongora
  • Mohai Zsófia, 15, oboa
  • Sal Kristóf, 15, matematika
  • Szőke Szabolcs, 19, fagott

A díjazottak teljes listája innen érhető el.

 

Forrás: Kultúra.hu/edupress.hu

Kapcsolódó cikkek

lego-villanyszerelo400-1441650776.jpgSiófok, 2015. szeptember 8. - A gőzerővel dübörgő digitális ipari forradalom életünk minden területét átszövi. Aki nem alkalmazkodik a fénysebességű változásokhoz, az pedig lemarad és előbb-utóbb elbukik. Hazánk legnagyobb infokommunikációs konferenciája, az Internet Hungary a lehető legtöbb aspektusból vizsgálja a digitális gazdaság jelenlegi és jövőbeli trendjeit.

magyarok-kenyere400-1471722716.jpg

Pécs, 2016. augusztus 20. - Megáldották a Magyarok kenyere programban összegyűjtött lisztből készült augusztus 20-i kenyeret szombaton a pécsi székesegyház előtt megtartott ünnepségen.

Budapest, 2015. szeptember 25. - A hónap utolsó napján lejár a Mesterek Mestere díj nevezési határideje - még nem késő belevágni. Pályázni referenciák, illetve referenciafotók beküldésével lehet minden, munkáját mesteri szinten folytató kőműves és burkoló szakembernek.