Kacsaúsztatással a megmentett életekért

2015. augusztus 17., hétfő 07:05

kacsak-unicef400-1439725201.jpgBudapest, 2015. augusztus 17. - Idén augusztus 30-án már második alkalommal rajtol el a Kacsafutam. Több ezer gumikacsa úszik majd versenyt a Duna budapesti szakaszán. A versenyre bárki „benevezheti” az általa megvásárolt kacsát, az eladásból befolyó összeg egy része pedig az UNICEF Magyarország munkáját támogatja. A győztes kacsa tulajdonosa négyszemélyes krétai nyaralást nyer.

A Kacsafutam augusztus 30-án kerül megrendezésre. A megvásárolt gumikacsák egymás ellen versenyeznek, a célvonalon először áthaladó 100 kacsa tulajdonosa közül pedig sorsolással választják majd ki azt a szerencsést, aki egy négyszemélyes krétai nyaralást nyer.

 

Az akcióban a szervezők reményei szerint közel 100 ezer kacsa vesz részt amelyeket MOL benzinkutakon, Pirex üzletekben, Régió játékboltokban, Relay és Inmedio újságárusoknál valamint a West End City Centerben lehet megvásárolni. Minden megvásárolt gumikacsához egy egyedi sorszámmal ellátott szelvény jár, ami megegyezik a benevezni kívánt kacsa sorszámával.

hirdetés

 

A versenyre szánt gumikacsákat a fent említett lelőhelyekre augusztus 24-ig, illetve a West End City Centerbe augusztus 28-ig kell visszajutatni. Fontos, hogy a szelvényt a verseny végéig meg kell őrizni, mert csak ezzel lehet igazolni Kacsafutamba való nevezést.

 

Az UNICEF Magyarország minden eladott gumikacsa után száz forint támogatást kap: ebből a 100 forintból az UNICEF akár egy napra elég életmentő terápiás élelmiszert, vagy 100 rászoruló kisgyerek egy napi tiszta ivóvizét tudja biztosítani.

 

Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója az akcióval kapcsolatban kiemelte: „Nagyon örülünk annak, hogy a Kacsafutam szervezői idén is az UNICEF munkáját támogatják a kacsák eladásából befolyó összegből. Bízunk abban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is sokan mérettetik meg kacsájukat a versenyen, hiszen minden egyes kacsa tulajdonosa a nekünk felajánlott 100Ft révén valódi életmentővé lép elő!”

 

„A tavalyi első Kacsafutam eredményei és visszajelzései alapján nem volt kérdés, hogy idén is megszervezzük ezt a jótékonysági versenyt. Az esemény jó hangulatán kívül fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is. Ebben pedig az UNICEF Magyarország egy fontos partnerünk” - mondta Gomez Norbert, a Kacsafutam főszervezője.

 

Kacsafutamokat a 90-es évek óta tartanak világszerte. A rendezvény sikerét jelzi, hogy Ohióban, Coloradóban, de Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Szingapúrban is igazi hagyomány lett a jótékonysági eseménysorozat. A megrendezés helyszínétől függetlenül a Kacsafutamnak mindig az a célja, hogy konkrét segítséget is nyújtson.

 

Forrás és fotó: UNICEF Magyar Bizottság

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. július 2. - Rengeteg szülőnek okoz fejtörést, milyen programokat találjon gyermekének a nyári iskolaszünet idejére. Összeállításunk segít azoknak, akik hasznos elfoglaltságot keresnek az informatika, a programozás iránt érdeklődő gyermekeiknek. Bolygóközi expedíció, programozott fantáziavilág, kalandpálya - a fiatalok nyári táborokban, játékos formában, izgalmas feladatokon keresztül tanulhatják meg a kódolás fortélyait. Egyes táborok rászoruló gyermekeket is támogatnak.

Budapest, 2014. szeptember 2. - A Profession.hu előző két felméréséből kiderült, hogy a távmunka motiváltabbá teheti a dolgozókat és csökkentheti a munkahelyi stresszt. Az állásportál legújabb kutatása azt vizsgálta, mi lenne, ha a munkavállalók számára heti egy nap irodán kívüli munka engedélyezett lenne.

Budapest, 2014. október 31. - Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.