Jönnek a pénzügyi tervezés világsztárjai

2015. augusztus 25., kedd 07:05

sol-hicks400-1440438447.jpgBudapest, 2015. augusztus 25. - A Pénzkultúra Alapítvány szervezésében hazai hallgatóság előtt osztják meg gondolataikat a biztosítási iparág legkeresettebb tanácsadói, akik a Budapesti Életbiztosítási Csúcstalálkozóra érkeznek Magyarországra.

Szeptember 18-án, a Budapesti Kongresszusi Központ ad helyet annak a nagyszabású pénzügyi rendezvénynek, amelyen a világ legismertebb biztosítási szakemberei tartanak előadásokat és kislétszámos műhelymunkákat hazai szakemberek számára. A résztvevők a legsikeresebb nemzetközi biztosítási szakértőktől tanulhatnak el mesterfogásokat, kaphatnak közvetlen, kézzel fogható tanácsokat, szakmai fortélyokat.

 

„A tavalyi sikeres csúcstalálkozó után még nagyobb várakozásokkal vagyunk az idei rendezvényt illetően” – mondta Solymár Attila, a Pénzkultúra Alapítvány alapítója, aki maga is előad a konferencián. A biztosítási szakember rámutatott, hogy a budapesti rendezvényen a pénzügyi tervezés legismertebb nemzetközi szereplői osztják meg tudásukat, ami nem csak óriási megtiszteltetés a szakma hazai képviselői számára, hanem hatalmas lehetőség is az iparagi fejlődés vonatkozásában. „Az Életbiztosítási Csúcstalálkozó a hazai biztosítási szakma összefogásával valósulhatott meg. Biztosítótörténeti vívmány is, hogy az egymás iránt amúgy sokszor bizalmatlan biztosítók képesek létrehozni és fenntartani egy közös platformot, ahol a fejlesztés, tanulás igényével vesznek részt munkatársaik” – hangsúlyozta a rendezvénnyel kapcsolatban Solymár Attila.

hirdetés

 

A régió forrongó pénzügyi helyzetére való tekintettel az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadást Görögország sztártanácsadója, Helen-Eleni Gryparis tartja, aki a legnehezebb pénzügyi, gazdasági körülmények között épített fel egyedülálló tanácsadói karriert.

 

Nem kisebb név Sanjay Tolani-é sem, aki tavalyi lehengerlő előadása után közkívánatra szerepel idén ismét az előadók sorában. Az Egyesült Arab Emirátusok kivételes tehetségű életbiztosítási tanácsadójának sikeres gazdálkodásról, a pénzzel való helyes bánásról írott könyvét a miniszterelnök személyes kérésére kötelező olvasmánnyá tették a dubai iskolákban. A könyv angol után először magyar nyelven jelenik meg, kereskedelmi forgalomba nem is kerül, így csak a Csúcstalálkozón lesz elérhető, limitált példányszámban.

 

Az idei Életbiztosítási Csúcstalálkozó sztárelőadója, Solomon Hicks (képünkön) lesz, aki az életbiztosítás-értékesítés területén a világon az egyik legkeresettebb, - ennek megfelelően – a legdrágább amerikai coach. Hicks a délelőtti előadását követően, a többi előadóhoz hasonlóan, a délutáni szekcióban szakmai szemináriumot is tart.

 

Forrás: Pénzkultúra Alapítvány / Spindoc, bővebben: penzkultura.hu

Kapcsolódó cikkek

kerekcsere400-1477116324.jpg

Budapest, 2016. október 22. - A Delticom szakértői szerint lassan elérkezik az idő, hogy lecseréljük a nyári abroncsokat téliekre, hiszen a hőmérséklet lecsökken és tartósan 7°C alatt is marad. Sokan azonban úgy gondolják, felesleges külön szettekre beruházni, ha a négyévszakos gumikat egész évben, minden időjárási viszonyban használhatjuk.

Budapest, 2014. május 4. - Önálló eseménnyel csatlakozott a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz a Magyar Természetjáró Szövetség. Az országos szemétgyűjtési akció keretében május 9-11. között megtisztítják a szeméttől az Országos Kékkör több mint 2500 km hosszú túraútvonalát. A TeSzedd a Kéken! akcióra május 5-ig lehet regisztrálni.

Budapest, 2016. január 12. - Felkavarták az amúgy is élénkülőben lévő ingatlanpiacot a lakásépítést ösztönző új kormányzati intézkedések. December második felében és január első napjaiban számottevően, 64 százalékkal nőtt a magánszemélyek által feladott hirdetések száma, ami elsősorban a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) kibővítésével magyarázható - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából. Budapesten a CSOK-képes új lakások átlagos négyzetméterára 535 ezer forint, Székesfehérváron 380 ezer forint, Debrecenben pedig 345 ezer forint.