Indulhat a pedagógus sztrájk

2013. január 22., kedd 13:17

Megalakította az új sztrájkbizottságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a tárgyalásokat kezdeményező, a miniszterelnöknek címzett levelüket kedden juttatták el az MTI-hez. Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezet kedden megállapodást írt alá Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a tárgyalásokat kezdeményező levélben egyebek mellett azt írta: a kormány kezdeményezze a nemzeti köznevelési törvény, a szakképzési törvény és a közoktatási intézmények állami fenntartásáról szóló jogszabály február 11-ével történő felfüggesztését.

 

A tárgyalási témák között említette, hogy az életpályamodell bevezetésének ne legyen következménye a munkaterhek növekedése és a létszámleépítés, továbbá a közszféra egészére vonatkozóan valósuljon meg a közalkalmazotti bértábla legalább 20 százalékos emelése.

 

A levélben az érdekvédő kitért arra is, tegyék lehetővé, hogy azok az önkormányzatok, amelyek az elvárt szinten tudják biztosítani az intézmények működtetését és fenntartását, megtehessék azt. Az állam biztosítsa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő intézmények és az önkormányzatokhoz visszakerülők feladatellátásának fedezetét, és az intézményvezetők kapják vissza "a közoktatási törvényben foglalt jogköreiket."   

hirdetés

 

A dokumentum végén a szakszervezeti vezető kéri a kormányfőt, jelölje ki a kabinet részéről a tárgyalásra és megállapodásra felhatalmazott képviselőjét.

 

A PDSZ múlt pénteken jelentette be, hogy kilép a korábbi sztrájkbizottságból, nem írja alá a kormány által javasolt megállapodást, és új sztrájkbizottságot kezdeményez.

 

Mendrey László akkor azt mondta: az a megállapodástervezet, amely a múlt hét második felében került eléjük, nem aláírható, és a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült. Szerinte ezt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke is elismerte.

 

Kiemelte: semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében, és nem történtek konkrét lépések az életpályamodell átalakítására, a munkateher növelésével együtt járó béremeléssel kapcsolatban. A megállapodás csupán azt tartalmazza utóbbi kapcsán, hogy törekszik a kormány e kettő együttes életbe léptetésére. Ez azonban nem elfogadható - szögezte le az érdekvédő.

 

A PDSZ elnöke elmondta: azt tapasztalták, hogy a pénteki fordulón az előző hetihez képest a dokumentum tovább gyengült, és nehezebbé teszi a pedagógusok bármilyen szintű érdekérvényesítését.

 

Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezettel kedden megállapodást írt alá a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Budapesten. A dokumentumot a sztrájkbizottság részéről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezet elnöke írta alá. Balog Zoltán miniszter az aláíráshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a szerződés azért jelentős, mert a szakszervezetek vállalták a kormánnyal a partneri szerepet.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2014. június 23. - Pályafelújítás miatt közel három héten át változásokra kell számtani a pécsi, a kaposvári és az esztergomi vasútvonalon. Mától egyes szakaszokon autóbuszok viszik az utasokat - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Budapest, 2015. január 8. - Az iskolai szünidő végével sikeresen zárult a "Jótevő 2014" szünidei gyermekétkeztetési program. A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata által szervezett akció célja azon gyermekek étkeztetésének biztosítása volt, akik a szünidőben nem jutottak volna megfelelő, tápláló élelemhez.

add-friend-3-400-1429242177.jpgBudapest, 2015. április 17. - A Disney Csatorna és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös ”Add Friend” kampánya az online gyűlölködés elterjedésére, és annak negatív következményeire hívja fel a figyelmet, illetve tudatos internethasználatra és az egymással szembeni toleranciára buzdítja a gyerekeket, fiatalokat.