Honlap a történelmi tévhitek eloszlatására

2013. április 15., hétfő 14:30

Honlapot indított a Történelemtanárok Egylete (TTE) a történelmi tévhitek eloszlatására.

Miklósi László, a TTE elnökének tájékoztatása szerint a www.tenyleg.com weboldalon egyebek mellett Horthy Miklós kormányzóvá választásával, Károlyi Mihály tevékenységével, valamint az 1848. március 15-ei forradalmi eseményekkel kapcsolatban olvashatók cikkek, amelyek terjedelmét úgy alakítják, hogy okostelefonon is elérhetők legyenek.

Lőrinc László, a TTE bizottmányi tagja, a portál ötletgazdája és szerkesztője hangsúlyozta: a legendákat, a tévhiteket cáfolni kell, mert "hihetetlen áradata van a hiedelmeknek". Példaként hozta fel erre, hogy elterjedt az a legenda, miszerint "Ősbuda" a Pilisben létezett, de ugyanígy egyebek mellett a sumér-magyar, illetve a japán-magyar rokonság elképzelése is megjelent a magyar közgondolkodásban.

hirdetés

Lőrinc László a Múlt-kor érdeklődésére elmondta: a honlap elindítását az a felismerés vezette, hogy a középiskolások között egyre jobban elharapódzódtak a különböző történelmi összeesküvés-elméletek, amelyek rohamosan terjednek az interneten a különböző videómegosztó oldalakon és kommentek formájában.

Közölte, hogy a honlap Aktuális című rovatában mindig az éppen soron következő dátumokhoz kapcsolódóan írnak cikkeket, így jelenleg a legfrissebb bejegyzés a hivatalosan 1945. április 4-ével kezdődött korszakkal foglalkozik, rámutatva arra, hogy a szovjet hadsereg a korabeli hivatalos verzióval ellentétben nem április 4-én "szabadította fel" - szállta meg - teljes egészében az országot, hanem április 13-án.

Utalt arra is, hogy a Cáfolós című rovat a tervek szerint kéttucat témát ölel majd fel, de már most is foglalkozik többek között a sumér-magyar és a hun-magyar rokonság cáfolatával, azzal, hogy "valóban Károlyira kell-e rátolni Trianon traumájának felelősségét", illetve szintén itt írtak a holokauszttagadásról és a kommunizmusról szóló legendákról.

A weboldal Mások háza tája címet viselő rovatában a különböző nemzetek történelmi eseményeit veszi számba. Itt dolgozták fel többek között a Törökországban végbement örményirtás történetét, kitértek Sztálin tevékenységének mai Oroszországbeli átértékelésére, illetve eloszlatták azt a "makacs legendát", amely szerint a dán király, tiltakozva a náci megszállók zsidópolitikája ellen, maga is kitűzte volna a zsidóság számára kötelezően előírt sárga csillago.

Közölte, a Melldöngetős című rovatban összegyűjtötték a magyar történelem kevésbé közismert különlegességeit, így egyebek mellett a Lánchíd technikai bravúrjait, a régi ártéri ökogazdálkodásokat, és külön fejezetet szenteltek a magyar demokratáknak is.

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. július 26. - Felmérések szerint a folyamatos nyári gyermekfelügyelet megoldása minden harmadik magyar családban gondot jelent. Túlnyomó részben a szülők csak magukra számíthatnak. A táborok, a nagyszülők, a szomszédok sem jelentenek megoldást a legtöbb családban. Nagyon kevés a gyerekbarát munkahely is, ahol nemcsak megtűrik, de szívesen is látják a kicsiket. A kevés ilyen munkahely egyike az EPAM Magyarország, amely munkavállalói gyermekeinek létesített nyári tábort a cég székházában.

usb-kulcs400-1459191533.jpg

Budapest, 2016. március 29. - Internetkapcsolat nélküli adatlopási módszert fedeztek fel az ESET szakemberei, amelyhez elegendő csupán egy fertőzött USB adathordozó.

migransok-tartanak-horvatorszag-fele400-1442440376.jpgBudapest-Bécs, 2015. szeptember 17. - Magyarország a horvát határ meghatározott helyein is kerítést létesít - közölte Orbán Viktor a Die Presse című osztrák lap honlapján szerda este megjelent interjújában.