Gyakorlat miatt jönnek katonai erők Délnyugatra

2015. szeptember 16., szerda 22:30

Budapest, 2015. szeptember 16. - Egy gyakorlat miatt csoportosít át további egységeket a Magyar Honvédség az ország délnyugati térségébe - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) ma este az MTI-vel.

Mint felidézték: a Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonák számára, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a rendőrség munkáját.

 

A gyakorlat miatt szerda éjszaka és csütörtök hajnalban, valamint napközben jelentősebb katonai konvojok közlekedhetnek Somogy és Baranya megye térségében. Ennek nyomán forgalomkorlátozásokra is számítani lehet - írta közleményében a HM, hozzátéve: a Magyar Honvédség vezetése kéri az utakon közlekedők és a környék lakosságának türelmét, megértését.

hirdetés

 

A HM korábban közölte: csütörtökön kezdődik Magyarországon a Brave Warrior 2015 elnevezésű többnemzeti NATO hadgyakorlat is. A több héten át tartó magyar vezetésű többnemzeti, parancsnoki és törzsvezetési-, (hadműveleti) valamint éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton a következő hetekben összesen - de nem egy időben - hat nemzet katonái gyakorlatoznak Magyarországon. A legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől vesznek részt a gyakorlaton. Az 550 katonából, 150 katonai gépkocsiból, valamint 54 szállítókocsiból - köztük több Stryker típusú lövészszállító harcjárműből - álló konvoj szerdán Rajkánál lépett be Magyarország területére.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2014. július 7. - Négyből hárman munkahelyet váltanának Magyarországon, ha több fizetést kapnának - derült ki a Randstad Workmonitor statisztikáiból. A munkavállalók szerint determinált a magyar munkaerőpiac, miközben minden harmadik ember a képzettségének nem megfelelő állásban dolgozik.

A 21. század legnagyobb kihívásaira reagálva és korunk trendjeit követve az 59. Magyar Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság idén is, az előző években elért nagy sikerekre való tekintettel a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjainak figyelembevételével kerül megrendezésre.

Budapest, 2014. május 21. - Mintegy 800 álláslehetőséget kínál a Monster.hu állásportál péntekig tartó, ingyenes virtuális állásbörzéjén - közölte az MTI-vel a rendezvény egyik partnere, a Workania állásportál.