EP-választás: megvan az előzetes végeredmény

2014. május 28., szerda 22:00

Budapest, 2014. május 28. - A külképviseleti szavazatok megszámlálása után a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ma este megállapította a magyarországi európai parlamenti választás előzetes végeredményét, ennek alapján a vasárnap éjszaka közölt mandátumelosztás nem változott.

Pálffy Ilonának, az NVI elnökének a Nemzeti Választási Bizottság előtt ismertetett adatai szerint (a listák szavazólapi sorrendjében) az MSZP 252 751 érvényes szavazatot kapott (10,90 százalék), a Seres Mária Szövetségesei (SMS) 9279-et (0,40 százalék), a Fidesz-KDNP 1 193 991-et (51,48 százalék), A Haza Nem Eladó Mozgalom párt 12 119-et (0,52 százalék), a Jobbik 340 287-et (14,67 százalék), az LMP 116 904-et (5,04 százalék), az Együtt-PM 168 076-ot (7,25 százalék) és a DK 226 086-ot (9,75 százalék).

hirdetés

 

A tájékoztatás szerint az 5 százalékos mandátumszerzési határ 115 974 szavazatra emelkedett, ezt az SMS és A Haza Nem Eladó Mozgalom párt nem érte el, így nem kaphattak mandátumot, a többi párt mandátumelosztása nem változott.

 

A Fidesz-KDNP 12, a Jobbik három, az MSZP és a DK két-két, az Együtt-PM és az LMP egy-egy mandátumot kapott.

 

Az NVB szerda esti ülése előtt az NVI munkatársai megszámlálták a külképviseleteken leadott szavazatokat. E szerint a Fidesz-KDNP 2828, a Jobbik 786, az LMP 947, a DK 324, az Együtt-PM 1064, az MSZP 257, az SMS 16, és A Haza Nem Eladó Mozgalom párt 12 érvényes szavazatot kapott.

 

Az EP-választás eredményét a 10 386 magyarországi szavazókör jegyzőkönyve és a külképviseleti szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapítja meg a Nemzeti Választási Bizottság, várhatóan péntek délután, az eredmény megállapítása ellen három napig lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

influenza1-400-1392222504.jpgBudapest, 2014. február 12. - Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, vagyis országos influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) az MTI-vel.

migransok-vasut400-1438204532.jpgBudapest, 2015. július 30. - Egy átlagos napon mintegy ezer illegális bevándorlót szállít a magyarországi menekülttáborok felé a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság.

2013. június 12., szerda - A legnagyobb vízállások - Mohács kivételével, ahol csütörtökön várható a tetőzés - mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legmagasabb szinteket - írta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb, szerda déli összesítésében.