Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök

2015. október 6., kedd 16:50

Budapest, 2015. október 6. - Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden - tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek.

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

 

Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották.

hirdetés

 

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

 

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.

 

2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyermekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását az író-műfordító-politikus életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. május 7. - A PTE FEEK-en rendezi meg a II. nyári PR Akadémiát az idén 25 éves Magyar PR Szövetség és a PTE FEEK - jelentették be a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon. Egyidejűleg bemutatták a sajtónak a tavalyi PR Akadémia előadásaiból szerkesztett tanulmánykötetet is.

szaszvari-projekt-kiallitas400-1426952302.jpgSzászvár, 2015. március 22. - Országos és regionális turisztikai szakkiállításokon is találkozhatnak az érdeklődők a szászvári püspöki rezidencia megújításának projektjével. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő sikeresen vett részt a beruházással a budapesti Utazás és a miskolci „Menjünk világgá!” kiállításokon, valamint a zágrábi nemzetközi turisztikai szakkiállításon.

Kaposvár, 2013. június 4., kedd - Az ügyész tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kért a Szita Bence megölésével vádolt három vádlottra a bűnügy keddi tárgyalásán a Kaposvári Törvényszéken.