Egyre fiatalabbak vásárolnak az interneten

2015. december 27., vasárnap 08:00

lany-internet400-1451167451.jpg

Budapest, 2015. december 27. - A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni - közölte a K&H.

A K&H elemzéséből kiderül az is, hogy az e-kereskedelemben már egyre több napi fogyasztási cikket is vesznek, és a felnőttek mellett fokozatosan megjelenik a fiatalabb generáció: a 15-29 év közöttiek fele tájékozódik az interneten élelmiszer, vegyi áru és kozmetikai termékekről. A tájékozódás fázisától pedig nagyon sokan eljutnak a vásárlásig, amit mutat az is, hogy a magyar fiatalok 87 százaléka már vásárolt a weben, 54 százaléka pedig rendszeresen bankol interneten.

hirdetés

 

Az adatok szerint 2014-ben volt tapasztalható először ugrásszerű növekedés az interneten keresztül intézett tranzakciók arányában, és az idén is folyamatosan emelkedik az ilyen ügyletek száma: a statisztikák szerint tavaly az online vásárlók száma elérte a 3,4 milliót Magyarországon, ami a rendszeresen internetezők 72 százaléka.

 

A bank azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a körültekintő és minden szempontból biztonságos vásárláshoz nem elég csak az internet és a technológia ismerete, szükség van hozzá az alapvető pénzügyi ismeretekre. Közölték, bár már sok kiskamasz rendelkezik folyószámlával, bankkártyával és okos eszközökkel, még híján van a megfelelő tapasztalatoknak és az információknak ahhoz, hogy felelős fogyasztóként vásároljon. Nekik ad támogatást a K&H egyik pénzügyi programja.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Honlapot indított a Történelemtanárok Egylete (TTE) a történelmi tévhitek eloszlatására.

elelmiszerlavina-1384701023.jpgCsaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és civil szervezetek földjein dolgozók az elmúlt hetekben. Így országszerte tízezer nehéz sorsú ember jutott zöldséghez a program jóvoltából - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

balatoni-horgasz400-foto-derzsi-elekes-andor-1385223326.jpgVéglegessé vált, így hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben a halászati és horgászati szabályokat részben módosító rendelet. Az új szabályozás alapján a fajlagos tilalmi időszak és a kifogható méretkorlátozás minden horgászra és halászra vonatkozik, míg a napi kifogható mennyiséget a horgászoknak és az állami halászjeggyel halászóknak kell betartani.