Egymással szemben megállt vonatok - rendőrségi vizsgálat indult

2013. szeptember 15., vasárnap 14:45

Budapest, 2013. szeptember 15. - Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított vizsgálatot a rendőrség annak a két vonatnak az ügyében, amelyek ugyanazon a vágányon, egymástól száz méterre, szemben álltak meg szombat délelőtt a fővárosban, Kelenföld és Háros között. A MÁV még az eset napjának délutánján közölte: a biztosítóberendezés meghibásodásakor alkalmazandó biztonsági előírások miatt nem fordulhatott elő baleset.

A szombat délutáni MÁV-közlemény szerint 10 óra 43 perckor egy Kelenföldről induló személyvonat "eddig tisztázatlan körülmények között" egy vágányon, szemben közlekedett a Pécsről érkező Tubes Intercity-vel. A fokozott biztonsági előírások miatt a vonatok lassan haladtak, az intercity sebessége maximum óránként 15 kilométer lehetett, így "a vasúttársaság felelősen és gyorsan eljáró munkatársainak köszönhetően sikerült megelőzni a balesetet" - írja a MÁV. A két vonat körülbelül száz méterre állt meg egymástól. A helyszíni hatósági vizsgálatok után a személyvonatot 14.15-kor visszahúzták Kelenföld állomásra, majd onnét indult Székesfehérvárra 14.54-kor. Az intercity 14.25-kor indulhatott tovább a Keleti pályaudvarra - közölték.
   

hirdetés

Hozzátették: "a MÁV professzionális üzemirányításának és az alkalmazott biztonsági előírásoknak köszönhetően Európa egyik legbiztonságosabb vasúttársasága. A kedvező biztonsági statisztika fenntartása alapvető cél, ezért is fontos a MÁV Zrt. számára, hogy az eset mielőbbi tisztázásával mód nyíljon a tapasztalatok levonására."
   

A vasúttársaság emlékeztetett rá: szombat reggel 8:35-kor Kelenföld és Háros között meghibásodott a biztosítóberendezés, mert zajvédőfalak építésekor egy munkagép elszakította a biztosítóberendezés kábelét. A helyreállítását a szakemberek azonnal megkezdték. A biztosítóberendezés meghibásodásakor alkalmazandó biztonsági előírások betartásával, fokozott figyelemmel kell a vonatközlekedést megszervezni és lebonyolítani. Ezzel összhangban, az említett esetben úgynevezett "állomástávolságú közlekedést" vezettek be, mivel a két állomás között a jelzőberendezés nem működött. "A kapcsolódó biztonsági előírások betartásával hibás biztosítóberendezés mellett sem fordulhat elő baleset" - hangsúlyozza a MÁV.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata vasárnap az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az esetet a BRFK közlekedésrendészeti főosztálya vizsgálja.
   
Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

iphone1-400-1439489151.jpgBudapest, 2015. augusztus 14. - Egy új applikációval bárki segíthet barátainak munkát találni és ezzel akár százezreket is kereshet.

elelmiszerlavina400-1480658392.jpg

Budapest, 2016. december 2. - Ötvenhárom településen zajlott ebben az évben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A társadalmi célú programban részt vevő önkormányzatok és civilek földjeiken összesen 150 tonna élelmiszernövényt termesztettek, amelyet nehéz sorsú családoknak adtak.

707460-1373194909.jpg

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt.