Egészségügyi bérfejlesztés: szeptemberben jön az emelt fizetés

2013. szeptember 1., vasárnap 16:59

Budapest, 2013. szeptember 1. - Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért (Emmi) Felelős Államtitkársága vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint idén minden egészségügyi dolgozó részesül a bérfejlesztésből, de prioritást kaptak azok, akiknek tavaly kisebb mértékben emelkedett a fizetésük. Az Emmi azt közölte, összesen 95 ezer egészségügyi dolgozó kap béremelést a fekvő- és járóbeteg-ellátásban, több mint 23 milliárd forintos forrásból. A nyolc havi béremelésnek megfelelő januárig visszamenőleges pluszjuttatást egy összegben fogják kézhez kapni az egészségügyben dolgozók.
   
Emlékeztettek arra, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár még májusban jelentette be az egészségügyi ágazati bérfejlesztés következő lépcsőjét. Ennek értelmében a minden előző évben béremelésben részesülő legalább újabb 10 ezer forintos emelést kap, a szakorvosok illetménye havi 40 ezer, az intézeti gyógyszerészeké 44 ezer forinttal emelkedik, míg az egészségügyi szakdolgozók közül a diplomások részesülnek nagyobb emelésben. A szakdolgozók közül a diplomások bruttó 35-41 ezer, a középfokú végzettségűek bruttó tízezer forinttal többet vihetnek haza szeptembertől.
   
Az egészségügyben dolgozók juttatásait a nehéz gazdasági körülmények ellenére is kiemelten kezeli tehát a kormányzat, és 2003 óta először hajt végre komplex béremelést az ágazatban - áll az államtitkárság közleményében.

hirdetés

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

lavina1-400-1416478197.jpgBudapest-Baranya, 2014. november 21. - Több mint tizenháromezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek több mint ezer ember aktív bevonásával.

Budapest, 2014. október 23. - Ismét megrendezik az üzleti networking témakörével foglalkozó legfontosabb magyarországi eseményt, az Országos Networking Konferenciát (ONK). A Business Network International (BNI) szervezésében, a Telekom támogatásával megvalósuló október 29-i programra idén 800 vállalkozót várnak. A minden tekintetben egyedülálló üzleti modell egyre nagyobb erővel hódít Magyarországon is.

husveti-barany400-1459004306.jpg

Pécs, 2016. március 27. - Valamennyi olvasójának ezúton kíván kellemes húsvéti ünnepeket a PécsiPlusz.hu oldal szerkesztősége.