Csaknem 14 ezer ember vesz részt a védekezésben

2013. június 12., szerda 12:41

2013. június 12., szerda - Az árvízi védekezésben 13 700-an vesznek részt, az összefogás számlaszámára és az adományvonalra eddig mintegy 260 millió forint érkezett - ismertette Giró-Szász András a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Jelenleg több mint 800 kilométeren folyik árvízi védekezés Magyarországon. A tízórás adatok alapján a kitelepítettek száma 1226, a védekezésben 13 700-an vesznek részt, akik több mint 1200 technikai eszközzel dolgoznak a gátakon, csaknem tízmillió homokzsákot építettek be eddig, és 180 ezer köbméter homokot mozgattak meg - sorolta az adatokat a kormányszóvivő.

 

Közölte azt is, hogy a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács jelentése szerint az összefogás számlaszámára és az adományvonalra eddig mintegy 260 millió forint érkezett.

hirdetés

 

Tájékoztatása szerint az árvízi helyreállítási megbízottnak kinevezett Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató miniszterelnöki megbízottként végzi majd munkáját.

 

Giró-Szász András megismételte, hogy a kormány mérlegeli pályázat benyújtásának lehetőségét az EU szociális alapjához az árvízi károk miatt. Erre az első káresemény bekövetkeztétől számítva tíz hét áll rendelkezésre. Fontos előfeltétele a sikeres pályázatnak a károk pontos felmérése és dokumentálása - fejtette ki, jelezve ugyanakkor, hogy a szociális alaphoz abban az esetben lehet fordulni, ha az adott tagállam GDP-jének 0,6 százalékát eléri a kár, ami Magyarország estében 160 milliárd forintot tesz ki.

 

Az alapból egyébként csak közkiadások, állami tulajdonban keletkezett károk, elsődleges veszélyhelyzeti tevékenységek és a helyreállításhoz nélkülözhetetlen intézkedések finanszírozására van mód - hívta fel a figyelmet. A magánszemélyeket és vállalkozókat ettől függetlenül azért kérték káruk bejelentésére az államnak, mert az uniós számításnál azok is beletartoznak a teljes kárösszegbe. Ők azonban a biztosítójuknak is jelezzék kárigényüket - emelte ki a szóvivő.

 

Megerősítette azt is, hogy a szúnyogirtási teendőket a jövőben központilag, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítása alatt oldják meg.

 

Kérdésre válaszolva közölte: a dunai árvíz is bebizonyította, hogy a mobilgát egy megkerülhetetlen, hasznos, életet és vagyont mentő berendezés.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

sor-poharban400-1407585160.jpgBudapest, 2014. augusztus 10. - Miközben 72 sörfőző, malátagyártással is foglalkozó vállalkozás van Magyarországon, a Dreher, a Borsodi és a Heineken tudhatja magáénak az összárbevétel 90 százalékát. Az ágazat tavaly ugyan bővült 2012-höz képest, azonban a Sörszövetség ezt elsősorban a jövedéki adó emelkedésével magyarázza.

videotanar400-1422099829.jpgBudapest, 2015. január 25. - Az általános iskolai felső tagozat teljes tananyagát feldolgozó Videótanár bátor és elhivatott hazai pedagógusok közreműködésével készített oktatóvideókkal segíti a felsős tanulókat az otthoni tanulásban.

konyha400-1457473332.jpg

Budapest, 2016. március 9. - Majd' száz éve március 8-a a nőkről szól az egész világon. A Nőnap alkalmából egy hazai közvéleménykutató cég feltérképezte, mennyire tartjuk fontosnak a hagyományosan női szerepkörbe tartozó főzést és hogyan készülnek a párok a konyhában erre a napra. A rövid konyhai helyzetjelentésből többek között az is kiderült, hogy a magyaroknak több mint a fele (52%) nagyon szeret főzni.