Balatonfűzfőn strandot avattak

2013. július 7., vasárnap 21:48

434-m-1373226541.jpg

A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést vasárnap adták át.

Az egykori ipari, ma már a turizmusra építő város polgármestere, Marton Béla (független) az avatóünnepségen elmondta: az előző településvezetéstől egy 350 millió forintos strandfejlesztési tervet örököltek, amihez sikerült 128 millió forintnyi uniós támogatást is nyerni, de a 2008-as gazdasági válságot követő években nem valósulhattak meg a korábbi tervek. Helyette az önkormányzat mintegy 100 millió forintjából, továbbá a helyi éttermet és nyolc büfét felújító vállalkozók hasonló nagyságrendű önerejéből sikerült egy nem hivalkodó, korszerű létesítményt kialakítani, amivel Balatonfűzfő főstrandja a Balaton legfiatalabb strandjává vált.
A város képviselőtestülete tavalyi döntésével bruttó 100 millió forintos keretet biztosított az önkormányzati  strand főépületének megépítésére. A bejáratot tartó két stilizált fatorony a század eleji fürdőépületek hangulatát idézi. A vendéglátó-ipari egységeket a bérlőknek kellett megépíttetniük.
A strandfejlesztés második ütemének terveiben egyebek közt apartmanok és szabadtéri színpad építése szerepel. A polgármester beszámolója szerint még nem született végleges döntés arról, hogy a beruházás jövőre tervezett második ütemét önerőből, pályázati forrásból, vagy vállalkozói tőke bevonásával valósítja meg a város.
Balatonfűzfő vezetése a kivitelező Mozaik Kft.-től vette át a beruházást. A rendezvényen avatóbeszédet mondott Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselő, felidézve a standhoz fűződő személyes emlékeit, továbbá felléptek a Pannon Várszínház színészei, Stefancsik Annamária és Zayzon Csaba, valamint bemutatót tartott Szász Kitti freestyle futball világbajnok.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

zolduzlet400-1396412427.jpgBudapest, 2014. április 2. - Sikeres tavalyi mintaprojektjét követően 2014-ben is meghirdeti a Zöldüzlet Programot a SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft.

 Budapest, 2013. április 3., szerda  - Az MSZP szerint nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb rezsicsökkentésre lenne szükség, aminek részeként 22 százalékkal csökkenteni kellene az alapvető élelmiszerek árát.

Pécs, 2015. szeptember 21. - Egy napelemes rendszer megtérülési ideje 6-7 év. Ezzel szemben a garanciaidő, vagyis amíg teljes biztonsággal energiát fog termelni, legalább harminc év. Ezért, ha az üzemidő egészét nézzük, a megtérülés után is évtizedekig nyereséget termelő beruházás induló költsége végképp eltörpül a haszon mellett. 30 év alatt milliókat spórolhatunk a napelemekkel még akkor is, ha csekély az energiafogyasztásunk. Persze, minél nagyobb villanyszámlát váltunk ki a megújuló energiaforrás segítségével, annál többet takarítunk meg.