Az autópályákat is érinti az újabb útfelújítási program

2014. február 24., hétfő 07:00

utfelujitas-autopalyakon-is-terkep400-1393220148.jpgBudapest, 2014. február 24. - Újabb, ezúttal a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő útfelújítási programot jelentett be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár szombaton, az M3 Szilas pihenőhelyén. Az uniós forrásból 314 kilométeren megvalósuló fejlesztések a tervek szerint a jövő év végéig minden szakaszon befejeződnek majd.

A gyorsforgalmi utak általános állapota egyértelműen jobb a teljes hálózat más elemeinél. Az akár évtizedekkel ezelőtt átadott autópályák és autóutak azonban a folyamatos karbantartás ellenére több helyen elöregedtek, szolgáltatási színvonaluk érzékelhetően romlott. Hasonló problémák jelentkeztek egyes, kimagaslóan nagy tranzitforgalmat bonyolító főutakon is – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. portálunkhoz eljuttatott közös közleményéből. Az induló útfelújítási program fő célja ezért a nemzetközi elérhetőség és a közlekedésbiztonság javítása, a növekvő igénybevételből eredő fokozott elhasználódás megelőzése a közúti transzeurópai közlekedési hálózaton (röviden TEN-T).

hirdetés

 

A gyorsforgalmi úthálózaton 180 km hosszban 27,1 milliárd forint tervezett összköltséggel végezhet el beavatkozásokat a közútkezelő. A fejlesztések az M1, M3, M7 autópályát és az M30 autóutat érintik több szakaszon, jellemzően az egyik pályaoldalon. Az országos főúthálózat további szakaszain, 134 km hosszon 21,7 milliárd forint tervezett összköltségű felújítás történik. A programba a közútkezelő javaslatai alapján a 3., 4., 441., 52. és 74. sz. főutak egyes szakaszai kerültek be. A tervezett kivitelezési költségek az itt található közúti hidak felújítását is fedezik. A munkálatok a támogatási szerződés aláírása és a fennmaradt tervezési feladatok elvégzése után várhatóan idén ősszel kezdődhetnek meg.

 

A szűk keresztmetszetek megszüntetésével a tranzitforgalom gyorsabban, kevesebb akadállyal haladhat majd át az országon. A leromlott burkolatminőségű, nyomvályús útszakaszok, hidak rendbe tételével várhatóan csökken a balesetek és torlódások száma, javul az egyéni és közösségi közlekedés, az áruszállítás színvonala. A folyamatos, gyors és biztonságos eljutásnak köszönhetően teljesülhet az átmenő forgalom TEN-T hálózaton tartásának alapvető célja.

 

Völner Pál felidézte, hogy a közlekedésért felelős tárca tavaly két útfelújítási programot is indított. Az egyikben országszerte több mint 110 szakaszon összesen mintegy 700 kilométernyi alsóbbrendű mellékút teljes körű rekonstrukciója valósul meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogató döntése nyomán 82 milliárd forintból indíthatott fejlesztéseket az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A legégetőbb problémák kezelésére a minisztérium tavaly ősszel hirdette meg a másik - a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó - országos útfelújítási programot. A 33 milliárd forintos keretösszegből megkezdett, engedélyhez nem kötött beavatkozások összesen 267 kritikus állapotú szakaszon, több mint 565 kilométeren javítják tartósan az útállapotokat.

 

A három programban összesen tehát közel 1600 kilométeren végeznek el az útállapotok tartós javulását eredményező beavatkozásokat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hazai és uniós forrásokból mintegy 165 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére - tette hozzá az államtitkár.

 

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Magyar Közút

 

utfelujitas-autopalyakon-is-terkep600-1393220061.jpg

Kapcsolódó cikkek

onk2015hivo400-photo-by-rajna-images-1446230449.jpgBudapest, 2015. október 31. - 16 milliárd forint jutalékmentes üzlet, közel 700 résztvevő, 23 magyarországi város, 5 országból 12 előadó, 8 óra kapcsolatépítés, 1 kulcsmondat - röviden így lehet számokkal is összefoglalni az október 28-án megrendezett 7. Országos Networking Konferenciát®.

Budapest, 2016. október 10. - Az új tanévvel megkezdődött a beadandó dolgozatok szezonja a diákoknak. Az összeollózott dolgozatok beadói számára azonban nagyobb a kicsapás veszélye, mint valaha, a tanárok ugyanis szerte az országban magyar nyelven is működő plágiumkereső-rendszereket kezdenek használni.

Országos fotópályázatot hirdetett édesanyák számára az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A pályázatra a családok életének energikus, aktív pillanatait bemutató fényképeket várnak: olyan fotókat, amelyek például sportolás, házimunka, játék vagy épp tanulás közben örökítik meg a családi együttlétet. A jelige: „Tele vagyunk energiával”.