Az Alkotmánybíróság elkaszálta a 2014-es választási regisztrációt

2013. január 4., péntek 18:12

Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken - tájékoztatott a testület közleményében. Rogán Antal ezt követően bejelentette: nem lesz választási regisztráció 2014-ben. László Róbert politológus szerint a Fidesz felmérte, hogy nem érdemes ragaszkodni tervükhöz, ezért nem akarnak konfrontálódni most. Az Együtt 2014 szerint az Ab döntése minden választópolgár számára "rendkívül tanulságos".

Az Ab Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére vizsgálta előzetesen az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály alkotmányosságát. Az Alkotmánybíróság - az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának figyelembevételével - megállapította, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért alaptörvény-ellenes.

 

Az Ab szerint azonban indokolt a központi névjegyzékbe vétel lehetősége a választópolgárok bizonyos csoportjainál, többek között magyarországi lakóhellyel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok esetében.
  
Az Ab szerint az alaptörvénybe ütköznek a törvénynek a választási kampánnyal kapcsolatos egyes rendelkezései is. Így a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása az, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét. Alaptörvény-ellenes az is, hogy a filmszínházakban tilos a politikai hirdetések közzététele a kampányidőszak alatt, illetve az, hogy a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményeket tilos közzétenni a választásokat megelőző hat nap során.

hirdetés

 

Az ügy előadó bírója Stumpf István volt. A határozathoz Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.
  
Az Országgyűlés tavaly november 26-án fogadta el az új választási eljárási törvényt, amelyet Áder nem írt alá, hanem előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Az államfő – az Ab-nek küldött indítványa szerint – nem vizsgálta magának a regisztrációnak az alkotmányosságát, mivel az akkor még szerepelt az alaptörvény átmeneti rendelkezései közt. December 28-án azonban az Ab – Szabó Máté ombudsman indítványára – megsemmisítette az átmeneti rendelkezések nagyobb részét, mivel azok egyáltalán nem átmenetiek voltak, hanem végleges szabályokkal egészítették ki az alaptörvényt. Áder kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is. A köztársasági elnök az indítványban kérte, hogy az alkotmánybírósági vizsgálat terjedjen ki a megtámadott rendelkezésekkel szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezésekre is.

 

Az Alkotmánybíróság döntését követően Rogán Antal bejelentette: nem lesz választási regisztráció 2014-ben. A Fidesz frakcióvezetője kérdésre hozzátette ugyanakkor: az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt - magyarázta -, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon.

 

Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat - közölte.

A politikus azt mondta, a külföldön dolgozó több százezer magyar választójogának gyakorlására megoldást jelentett volna az előzetes feliratkozás, az Ab határozatát követően azonban ez a probléma megoldatlan maradt.
 
"Természetesen az Ab döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, és az alaptörvény szövegében biztosítsuk a regisztráció alkotmányos védelmét. A kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan a választóktól kapott felhatalmazása, azt mondhatnám, megvan a politikai ereje. Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk" - fejtette ki Rogán Antal.
 
Kiemelte: a Fidesznek mindig is fontos volt, hogy a demokrácia nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan működjön. Egy esetleges alkotmánymódosítás viszont - folytatta - elhúzódó politikai és jogi vitákat, bizonytalanságot eredményezne, a választók körében pedig - a közelgő parlamenti voksolás előtt - a zűrzavar érzését keltheti.
  
Ezért az Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnökkel és a Fidesz elnökségi tagjaival folytatott konzultációk után megszületett az a döntés, amely szerint 2014-ben nem lesz regisztráció - ismertette.
  
A Fidesz szerint ugyanakkor az előzetes feliratkozáson kívül a többi kérdésben politikai és közjogi egyetértés van - mondta, hozzáfűzve, hogy a kormányoldal az egész rendszer modernizálására törekedett, és évtizedes problémákat orvosolt. Az új szisztéma alapelvei közé sorolta a kisebb létszámú Országgyűlést, a választókörzetek arányosítását, továbbá azt, hogy megváltoztatták a jelöltállítás rendszerét, megszüntették a sokat bírált ajánlószelvényes megoldást. Jelezte azt is, hogy egy olcsóbb választási rendszer mellé tették le a voksukat, így egyfordulós lesz a szavazás, az új kampányszabályozás pedig elősegíti az átláthatóságot, és visszafogja a pártok költekezését. Különösen fontosnak nevezte, hogy a határon túli magyaroknak megteremtették a politikába való beleszólás lehetőségét.
  
Rogán Antal szavait azzal zárta, hogy a választójogi reform időszaka lezárult, minden fontos kérdésben döntés született, a választások pedig jogi értelemben stabil körülmények között lebonyolíthatók.

 

(atv)

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2014. június 23. -  Három megyére másodfokú, hat megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki tegnap este a meteorológiai szolgálat a várható heves zivatarok miatt. Több helyen jelentős mennyiségű esőre is figyelmeztettek. Baranyában mindkettőre van esély.

migransok-szabadkan400-1466698943.jpg

Pécs, 2016. június 24. - A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint eredményt hoztak azok a nemzeti megoldások, amelyeket Ausztria koordinációjával a balkáni migrációs útvonalon megvalósítottak. Bakondi György erről A határrendészettől a rendészettudományig című nemzetközi tudományos konferencián tartott előadásában beszélt csütörtökön Pécsett.

okosmerok-komzrt400-1479558437.jpg

Budapest, 2016. november 17. - Decembertől több mint hatvanezer okos mérőórát helyeznek üzembe a főváros több kerületében és néhány vidéki városban, köztük Pécsen is.