„A nehéz munka” járja a Mohács környéki utakat

2016. március 10., csütörtök 06:05

alomut-baranya400-1457585760.jpg

Budapest, 2016. március 10. - A Magyar Közút 2015 októberében hirdette meg „Álomút” címmel harmadik országos gyermekrajzpályázatát, amelyre több mint kétezer pályamű érkezett. A kategóriák győzteseinek művei - köztük a sombereki Millich Marcell alkotása - márciustól egy éven keresztül láthatóak a társaság útellenőri autóin.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára fontos, hogy a gyerekek már fiatalon megismerkedjenek a közlekedéssel, a környezet és az utak kapcsolatával, többek között ezzel a céllal díszíti a Magyar Közút márciustól az „Álomút” című rajzpályázat díjazott műveivel a nyertes gyermek iskolájához legközelebb eső közúti mérnökség útellenőr autóját. A rajzok az iskola és a nyertes gyermek osztályának részvételével ünnepélyes keretek között kerültek fel az autókra.

 

Dr. Nemes-Nagy Tibor vezérigazgató a februári díjátadó ünnepségen elmondta: „Tanulságos, sok esetben elgondolkodtató, hogy gyermekeink hogyan is látják, milyennek látják az utakat, amelyeken nap, mint nap közlekedünk. Pedagógusaink példamutatása, aktivitása és egyúttal intelmei egyenként gazdagítják az iskolás kor tudásanyagát, építő módon járulnak gyermekeink fejlődéséhez, megszerzett tapasztalataikhoz”.

hirdetés

 

A kategóriagyőztesek - amellett, hogy a társaság útellenőri autójának segítségével megmutatja a környéken lakóknak a nagyszerű alkotást - fődíjként egy-egy osztálykirándulást nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába.

 

A következő alkotások egy éven keresztül „járják” az utakat a társaság útellenőri autóin:

  • Baranya megye, a mohácsi mérnökség területén Millich Marcell: A nehéz munka (Sombereki Általános Iskola és AMI, Somberek)
  • Csongrád megye, a szentesi mérnökség területén Őze Csanád: Álomút = útjavítás + csatornázás + faültetés (Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes)
  • Tolna megye, a szekszárdi mérnökség területén Szegedi Emma: Világút (Baka István Általános Iskola, Szekszárd)
  • Vas megye, a szombathelyi mérnökség területén Zsákai Gerda: Indulás előtt érdemes (Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és AMI, Szombathely)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a mátészalkai mérnökség területén Csürök Vivien: Hókotrók munkában (Győrteleki Fekete István Általános Iskola, Győrtelek)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a nyékládházi mérnökség területén Raíz Tamás: Hóeltakarítás (Rákóczi Julianna Általános Iskola, Sajóhídvég)

A fődíjas alkotásokon kívül a további közel 200 díjazott és a külön elismerésben részesült pedagógusok listája, valamint a nyertes rajzok megtalálhatóak a társaság honlapján www.kozut.hu.

 

Forrás és fotó: Magyar Közút, első képünkön: Millich Marcellnek Varga Zoltán, a Magyar Közút Baranya Megyei Igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője gratulál, második képünkön: Millich Marcell alkotása

 

alomut-baranya-millich-marcell-a-nehez-munka620-1457585850.jpg

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. február 2. - Mínusz 2-3 fokos napi átlag-, és mínusz 10-15 fokos hajnali hőmérsékleteivel január az év leghidegebb hónapja. Ebben a hónapban a magyar családok 54%-a átlagosan 25-30 ezer forintot, 11%-a pedig 30-40 ezer forintot költött fűtésre, 12%-uk esetében viszont ez a kiadás a 45-50 ezer forintot is elérte vagy meghaladta.

buek-film400-1419778060.jpgBudapest-Pécs, 2014. december 29. - BÚÉK címmel december 30-án vetítik először az ország első közösségi filmjét, amely 2013 szilveszterét mutatja be számtalan szemszögből.

Budapest, 2016. április 4. - A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartása alatt álló szakképzési centrumok bevonásával megkezdte a klímagázt tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazásokkal kapcsolatos tevékenységek végzéséhez szükséges képzések szervezését. A tanfolyamok országszerte 18 helyszínen - köztük Pécsen - indulnak el, a követelményeknek sikeresen megfelelő jelentkezők 5 évig érvényes igazolást kapnak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.