A HÖOK még nem egyeztet Balogh Zoltánnal

2012. december 11., kedd 11:20

Nem megy el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az emberi erőforrások minisztere által kezdeményezett kedden délutáni egyeztetésre, azt egy későbbi időpontra halasztaná - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke.

Balog Zoltán miniszter kedd reggel hívta megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Ezt megelőzően a hallgatói szervezet meghívta a kormányfőt a szerdai, Műegyetemen tartandó tiltakozó rendezvényükre. Orbán Viktor válaszlevelében azt írta: "döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk", és szakmai egyeztetések céljából kérte, keressék bizalommal Balog Zoltánt.

 

A HÖOK elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott, Balog Zoltánnak címzett levelében megköszönve a tárcavezető "gesztusértékű" invitálását azt írta: a keddi egyeztetésen nem áll módjukban részt venni.

hirdetés

Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid.

 

Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival.

 

Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

 

Kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét "foglalták el" a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók. A több mint hetven egyetemista át akar adni egy petíciót Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de mivel ő a parlamentben van, a diákok egyelőre várakoznak.

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. július 7. - Az Adecco immár második alkalommal hirdette meg CEO for One Month programját, amelyben 49 ország Adecco ügyvezetői mellé kerestek fiatal tehetségeket. A „miniCEO”-k egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy belelássanak egy vállalat vezetésébe, egy ügyvezető mindennapjaiba. Az Adecco a programmal a pályakezdők munkaerőpiaci kilátásait szeretné javítani, közelebb hozva egymáshoz az elméleti képzést és a gyakorlati munkavégzést.

k-lumet400-1419155638.jpgBudapest, 2014. december 21. - Újrahasznosított hulladékból készítenek gyújtóst fogyatékkal élők a Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Alapítvány keretei között. A munkahelyek megőrzése és a környezettudatos gondolkodás jegyében a Praktiker kizárólagos forgalmazást vállalt országszerte, begyűjtést is indított az alapanyagokért. A végtermék eladása során befolyt összegből az alapítvány is részesül.

hoeltakaritas-magyar-kozut400-1419674309.jpgBudapest, 2014. december 27. - A Katasztrófavédelem és az Országos Meteorológiai Szolgálat információi alapján a következő napokban erős lehűlés várható, hideg, szeles idő lesz több helyen havazással.