A devizahitel-szerződések módosítására keresik a lehetőséget

2013. július 17., szerda 08:59

lakashitel-1374044448.jpg

Budapest, 2013. július 16. - A kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Navracsics Tibor rámutatott: a jelenlegi jogszabályok szűk esetekben, meghatározott körülmények között lehetővé teszik azt, hogy szerződést jogszabállyal módosítsanak.
   

„Most annak a lehetőségeit nézzük, annak az alkotmányossági kereteit nézzük, hogy van-e arra mód, hogy adott esetben az őszi ülésszakban mondjuk egy törvénnyel, egy jogszabállyal a devizahitelek feltételeit általános érvénnyel módosítsuk” - fogalmazott.
   

hirdetés

Hozzátette: ez akkor fordulhat elő, hogy ha valamilyen, a szerződéskötéskor fennálló körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik, és nem róható fel ebből adódóan, hogy lehetetlenné válik a teljesítés.
   

Kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna, esetükben mérlegelik, hogy az említett kritériumok teljesülnek-e.
   

Navracsics Tibor hozzátette: javaslatukat a közeljövőben kormányülésen is előterjesztik.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

zold-uzlet-logo2-600-dpi-1364055290.jpg

Március 19-étől pécsi és budapesti üzletek részvételével indult el a "Zöldülnek a Királyok" elnevezésű mintaprojekt, a környezettudatosság jegyében.

alomut-gyermekrajzpalyazat-plakat-2015-400-1444100852.jpgBudapest, 2015. október 6. - A Magyar Közút várja az általános iskolás gyermekek rajzait, amelynek témája az úthoz kapcsolódik, például közlekedés, útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása (Útinform).

ethical-hacking2014-400-1425709152.jpgBudapest, 2015. március 7. - Idén is várják az Ethical Hacking Konferencia szervezői azokat az új tehetségeket, akik szívesen mutatják be az általuk frissen felfedezett biztonsági hiányosságokat. A programban már biztosan lesz IP-alapú telefontörés, jelentéktelennek tűnő információkból felépített Social Engineering, illetve szoftverhibákat kihasználó támadás.