Belföld

Meghalt az Indul a bakterház Bendegúza

indulabakterhaz-1373724331.jpg

Holtan találták szombaton Olvasztó Imrét, aki az 1979-ben forgatott Indul a bakterház című filmben gyermekszínészként alakította az egyik főszereplő, Bendegúz karakterét.

Nem kegyelmeznek a veszedelmes szerkezeteknek

pmr-2a-akna-1373565033.jpg

A teljes aknamentesítésre kijelölt horvát határ menti terület negyedét, 236 ezer négyzetmétert vizsgáltak át június eleje óta a 2007-2013-as Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban.

A Praktiker nem vonul ki Magyarországról

A németországi Praktiker AG rövidesen kezdeményezni fogja a felszámolási kérelem megindítását, ez azonban nem érinti a barkácsáruházlánc magyarországi érdekeltségét, a cég továbbra is működteti áruházait Magyarországon - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

Balatonfűzfőn strandot avattak

434-m-1373226541.jpg

A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést vasárnap adták át.

Látogatórekorddal zárt a VOLT Fesztivál

707460-1373194909.jpg

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt.

Hosszú betegség után elhunyt Horn Gyula volt miniszterelnök

horn-gyula-1373028115.jpg

Szerdán elhunyt Horn Gyula volt miniszterelnök. 2007-óta szenvedett súlyos, visszafordíthatatlan agyi betegségben, állandó kórházi ápolásra szorult. Az őt érintő kérdésekben azóta felesége és a gyermekei döntöttek. 2010-ben fontolgatták a Honvédelmi Minisztérium vezetésében, hogy hazaengedik a Honvéd kórház VIP-terméből, de az Atv.hu szerint Orbán Viktor közbenjárására Horn végül mégis a kórházban maradhatott.

Fotópályázatot hirdetett az atomerőmű

Országos fotópályázatot hirdetett édesanyák számára az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A pályázatra a családok életének energikus, aktív pillanatait bemutató fényképeket várnak: olyan fotókat, amelyek például sportolás, házimunka, játék vagy épp tanulás közben örökítik meg a családi együttlétet. A jelige: „Tele vagyunk energiával”.

Több száz traffipax figyel majd az utakon

traffipax1-1372866188.jpg

A közeljövőben 365 - sebességellenőrzésre is alkalmas - fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontot (KKEP) állítanak fel, valamint további 160 mobil eszközt is üzembe helyeznek országszerte. Az erről szóló hírt az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán erősítette meg az MTI-nek.

Folyamatosan drágul a kötelező biztosítás

 Budapest, 2013. július 3., szerda - Drágult a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) az első félévben, az év eleji árakhoz képest 5-30 százalékkal drágábban lehet új biztosítást kötni - közölték alkuszcégek szerdán az MTI-vel.

Bajnai Magyarország "lenyúlásával" vádolta Orbánt

download-1372708789.jpg

Magyarország "ipari méretű lenyúlásával" vádolta meg a kormányfőt az Együtt-PM választási szövetség vezetője a szervezet hétfői, a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott demonstrációján.