Belföld

Már többen fagytak meg, mint a múlt télen

Budapest, 2015. február 24. - Magyarországon 120-ra emelkedett a rendkívüli kihűléses halált halt emberek száma 2014. október eleje és 2015. február 18. között. Ez azt jelenti, hogy - noha a tél még nem ért véget - máris többen fagytak meg, mint a múlt télen, amikor 119-en távoztak az élők sorából - közölte a Magyar Szociális Fórum.

Közösségek pályázatait várja a hatodik Élelmiszerlavina

elelmiszerlavina400-1424594508.jpgBudapest, 2015. február 23. - Hatodik alkalommal indult el a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak március 6-ig.

A beruházásoktól is függ, hol dolgoznánk szívesen

Budapest, 2015. február 19. - A magyar munkavállalók számára már 2014-ben is a fizetés volt a legfontosabb a Randstad adatai szerint, de a nemzetközi trendek alapján 2015-ben ez még dominánsabbá válhat az állásajánlatok közötti választásnál. Veszélybe kerülhet azonban az autóipar vezető helye a legvonzóbb szektorok toplistáján.

Utat tör magának a digitális üzleti modell

Budapest, 2015. február 17. - 2015-re vonatkozóan is elkészítette éves informatikai előrejelzését a Stratis vezetési tanácsadó cég. Többek közt a Gartner-, és más nemzetközi kutatásokat elemezve, valamint a hazai trendeket és tapasztalatokat megvizsgálva a cég szerint két kiemelkedő fontosságú folyamat formálhatja az informatika szerepét és megközelítését a szervezetek életében: az informatika kétpólusú üzemmódjának körvonalazódása és a hangsúlyosan digitális üzleti modellek térhódítása.

Mislenyi sulisok a Biztonságos Internet verseny dobogóján

Budapest, 2015. február 17. - Az internetben rejlő lehetőségeket és veszélyeket bemutató, figyelemfelkeltőként használható kisfilmeket tett hozzáférhetővé honlapján a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - közölte az MTI-vel a szervezet.

Mikor és hogyan váltsunk munkahelyet?

Budapest, 2015. február 14. - A Profession.hu Dr. Cselédi Zsolt munkajogász, Dr. Kun Ágota munkapszichológus, és Sámson Dorottya az állásportál toborzási szolgáltatások csoportvezetőjének segítségével összegyűjtötte a munkahelyváltás jogi, lelki és technikai vonatkozásait.

Pécsi szakember lett az év tourinformátora

Budapest-Pécs, 2015. február 3. - A 23. Turisztikai Díjátadó Gálán és Évadnyitó Fogadáson a Magyar Turizmus Zrt. szakmai díjait is átadták február 1-jén, a Budapest Kongresszusi Központban. 2014-es kiemelkedő szakmai teljesítményéért az Év Tourinformátora díjat Máltesics Norbert, a Tourinform Pécs idegenforgalmi menedzsere vehette át - közölte a Magyar Turizmus Zrt.

Itt vannak az új útdíjfizetési szabályok

utdij400-1422781258.jpgBudapest, 2015. február 1. - Mától változnak az útdíjfizetés január 1-jén életbe lépett szabályai, a többi között a megyei matricák a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, a feleslegessé vált e-matricák visszaválhatók, a Liszt Ferenc repülőtér pedig díjmentesen érhető el a főváros felől.

Jelentősen nőhet a magasolajsavas napraforgó termőterülete

Budapest, 2015. január 28. - Magyarországon is tovább nőhet a magasolajsavas napraforgó termesztésének volumene, világszerte ugyanis rendkívüli módon nő a kereslet az élelmiszernövény iránt - derül ki a Syngenta ágazati előrejelzéséből. Magyarországon egyébként az elmúlt tíz év legnagyobb mennyiségét termelték a napraforgóban érdekelt gazdaságok 2014-ben.

Itt a zsebre tehető online pénztárgép

Budapest, 2015. január 27. - Zöld utat kapott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól az első, tableten működő online pénztárgép. Az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Az új eszköz 120-130 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek.